2020. szeptember. 27., vasárnap - Adalbert.

Covid-teszt közel százezerért Hódmezővásárhelyen (Frissítve!)

COVID-19 PCR teszt díja 96 460 forint mintavételenként a Csongrád Megyei Egészségügy Ellátó Központban – szúrta ki a hódpress.hu.

hirdetés

A hódmezővásárhelyi kórházban 96 450 forintba kerül egy PCR-teszt elvégeztetése – ezt az intézmény honlapján szúrta ki a hódpress.hu. A sárga vagy piros besorolású országokból hazatérőknek augusztus elsejétől saját zsebből kell kifizetniük a Covid-19 kimutatására szolgáló teszteket, amennyiben 14 napnál hamarabb elhagynák a karantént. Mindkét esetben két PCR-teszt az előírás, a különbség annyi, hogy a kevésbé fertőzött helyről hazatérők egy negatív teszt után elhagyhatják a lakásukat.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján elérhetővé tette azokat az intézményeket is, ahol a teszteket el lehet végeztetni, erre állami és magánlaborban is lehetőség van. Az állami laborokban a mintavétel 3500 forintba kerül, egy tesztért további 27 ezer forintot kérhetnek el, a sürgősségi és hétvégi felár 45 ezer forint. Az angol fordítás plusz egy ezres.

A központi tájékoztatóból az is kiderül, hogy az egészségügyi szolgáltatók saját hatáskörükben dönthetnek a tesztek költségeiről, így a Csongrád- Csanád Megyei Ellátó Központ szabálykövető, csak éppen háromszor annyit kérnek el a tesztért, mint ahogy azt a központi számítások szerint kalkulálják.

Az NNK listája szerint a vásárhelyi egészségügyi központ számára az UNI-MED Kft végzi a laborvizsgálatot, ez a cég a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának költségtérítéses ellátását bonyolító cége. A SZTE számára a lista szerint a Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet végzi a Covid-teszteket, de a honlapon megadott telefonszámon az UNI-MED Kft nevében üdvözöl a géphang.

A hvg.hu kereste telefonon a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatóját, hogy vajon miért döntöttek a sokszoros ár mellett, a titkárságon azt közölték, hogy egy későbbi időpontban érhetik el az intézményvezetőt.

Frissítés:

Szünetel a közel 100 ezerbe kerülő PCR-tesztelés

Tájékoztatjuk Önöket, hogy intézményünkben az utazáshoz kötött PCR vizsgálatok végzése szünetel! – írta ki a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója, Kallai Árpád az intézmény honlapjára. A PCR-teszteket rendkívül drágán, több mint 96 ezer forintért végezték az intézményben, holott a Nemzeti Népegészségügyi Központ az alapárat 30 ezer forint körül állapította meg, írta később a hvg.hu.

(forrás: hódpress.hu, hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!