hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Ampullát öltött csontvázak a szekrényben

A korábbi beszállító adósságából finanszírozzák 2011 elején a gyermekek kötelező oltásához szükséges oltóanyag mennyiséget. A háziorvosoknál, patikusoknál lévő H1N1 vakcinákat bevonják, pedig az oltóanyag talán a legjobb a világon.

Csak ősszel, az új közbeszerzési törvény hatályba lépésével közel egy időben ír ki oltóanyag tendert a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, közölte a MedicalOnline kérdésére Cserháti Péter, a tárca helyettes államtitkára. Ezzel az eljárással öt évre biztosítja az állam a gyermekkorban kötelezően beadandó, valamint azokat a vakcinákat – tetanusz, gamma-globulin, hepatitisz stb. -, amelyeket bizonyos esetekben kötelező beadni. A tétel nagyságát a beszerzési összeg is mutatja: 35 milliárd forint.

nincs ok panikra

 

Első alkalommal 2005-ben hirdettek öt évre közbeszerzési eljárást a fenti oltóanyagokra, az újabb tender kiírását azonban az ágazat előző vezetése – az összeg nagyságára hivatkozva – már az új kormányra hagyta. Az időpontokkal azonban spiccen álltak, ahhoz ugyanis, hogy 2011 januárjától fennakadás nélkül folytatódhasson a gyermekek oltása, legkésőbb idén júniusban ki kellett volna írni a tendert. Kapkodásra azonban nincs ok, tudtuk meg Cserháti Pétertől, mivel 2011 első félévére rendelkezésre áll a szükséges mennyiségű és összetételű vakcina. Ennek forrása a korábbi beszállítónak a magyar állammal szemben fennálló tartozása, amelyet oltóanyag szállítással egyenlít ki. Bár a helyettes államtitkár elzárkózott attól, hogy az adós kilétéről nyilatkozzon, számításaink szerint fél milliárd lehet az az összeg, amelyet a fenti módon törlesztenek.

Szakmai kérdések

A készletek biztosítása, a beszerzések elrendezése, az ezzel kapcsolatos anyagi ügyek tisztázása mellett szakmai kérdések is terítékre kerültek. Így például az oltási naptár fejlesztése, esetleg újabb kötelező gyermekkori oltások – például bárányhimlő illetve csecsemőkori hepatitisz ellen – bevezetése. E témákkal jelenleg az ÁNTSZ háttérintézményei foglalkoznak.

Rendezni kell a 2008-tól bevezetett pneumococcus védőoltás ügyét is, amelyet a többi, gyermekeknek beadandó vakcinával ellentétben nem az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerzett be, hanem az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet. Arra változatlanul nincs válasz, hogy az ÁNTSZ helyett miért került ez a feladat az EKI-hez, mint ahogy arra sem, mikért finanszírozták beszerzését három éven át mindig a költségvetési tartalék terhére, utólagos átcsoportosításokkal. Az éves mennyiség ára körülbelül 2,5 milliárd forint volt. Az oltást – amellyel súlyos tüdő- illetve agyhártyagyulladást okozó bakteriális fertőzést lehet kivédeni – jelenleg szüleik kérésére ingyen kaphatják meg a két év alatti gyermekek. A beadás kötelezővé tételének lehetőségét vizsgálja a minisztérium.

Újra H1N1 és újra Omninvest

Immár folytatásos teleregény a H1N1, illetve gyártójának, az Omninvest Kft. ügye. Ami az utóbbit illeti a cég állammal kötött szerződései miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálatot indított, amelynek részeként megkereste az ágazati vezetést is, tudtuk meg Cserháti Pétertől, így a tárca a szakmai kérdésekre koncentrálhat. Az eredetileg megrendelt 4 millió ampullából 1,4 millió maradt az ÁNTSZ és az EKI raktáraiban, további 300 ezer pedig háziorvosoknál, patikákban lelhető fel. Utóbbiakat visszavonja az ÁNTSZ, mivel nagyon nehéz lenne a kis tételek kezelési-szállítási garanciáit az érintettektől beszerezni. Az ÁNTSZ-nél és az EKI-nél lévő tétel az eddig vizsgálatok szerint továbbra is felhasználható, raktározásuk megfelelt a szigorú hazai előírásoknak.

Vizsgálták azt is, mennyire hatékony az oltóanyag. A szakértői jelentések szerint a nemzetközi piacon fellelhető kínálatból az egyik – vagy talán legjobb – készítmény. Ez mindenekelőtt gyártástechnológiájának köszönhető, mivel nálunk teljes vírusból állították elő az oltóanyagot, így az akkor is hatásos, ha időközben mutálódik a vírus. Ezt igazolja az a jelentés is, amely szerint 100-ból 3 fertőzött volt oltott, ám mint kiderült, ők megbetegedésük előtt alig néhány nappal kapták meg az oltást, így valószínűleg már vírushordozók voltak. Vagyis ezrelékben mérhető a védőoltást kapott emberek megbetegedési aránya, akárcsak az elhanyagolható súlyosságú szövődményeké.

Az ingyenesen megkapható H1N1 vakcina mellett további 2 millió ampullát gyártott a cég, amit térítéses oltóanyagként kívántak értékesíteni. Ebből azonban csak 600 ezer fogyott el, s az állam a többit nem is fizette ki az Omninvestnek. Ez a tétel jelenleg szakszerűen tárolva a cégnél van.

Ha idén nagy járvány lesz...

Közben az Omninvest legyártott 1,3 millió adag védőoltást a szezonális influenza ellen. Ebben a nemzetközi ajánlásoknak megfelelően a két A típusú törzs egyikét a H1N1 törzsre cserélték ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha idén mégis csak nagy járvány lesz – amellyel kapcsolatban szélsőségesen megoszlik a hazai és a külföldi szakemberek véleménye – több millió adag védőoltás áll rendelkezésre.

A helyettes államtitkár szerint a következő feladat a lakosság bizalmának visszaszerzése. A magyar védőoltás-rendszer minta a világ számára. Miközben a szív- és érrendszeri, a rosszindulatú daganatos betegségeket illetően a sereghajtók között vagyunk, a fertőző betegségek megelőzésében az Egészségügyi Világszervezet az élenjárók között tartja számon Magyarországot. Olyan államokat – Nagy-Britannia, Németország – előzünk meg, ahol a higiéniás viszonyok lényegesen jobbak a hazaiaknál. Ez döntően a védőoltásoknak köszönhető.

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink