2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A gyógyászati segédeszközök is felírhatók e-receptre

Mától nemcsak a gyógyszerek, hanem a gyógyászati segédeszközök is rendelhetőek az EESZT-n keresztül – hangzott el az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Megjelent az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy gyógyászati segédeszközt is e-receptre rendelhessenek az orvosok, és azok ugyanúgy válthatóak ki, mint a gyógyszerek – jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai, online sajtótájékoztatóján. A rendelettel a korábban az elektronikus vények kiváltását könnyítő szabályozást bővítette a kabinet.

Huszonöt kórházban 983 súlyos állapotú Covid-19 beteget ápolnak országszerte – 675 pácienst Budapesten – az összes, 2727 igazolt fertőzöttből – sorolta az adatokat Müller Cecília, és megemlítette azt is, hogy a 300 elhunytból 278-an 61 éven felüliek voltak. A legheroikusabb küzdelem a kórházakban zajlik, ahol a maximális óvintézkedések mellett is átadhatják a betegek a vírust az orvosoknak és ápolóknak. Az infekciókontroll szabályainak szigorú betartásával csökkenthető ennek kockázata, ezért ezekre a beteg beérkezésétől az izoláláson keresztül a fogadó személyzet védelméig oda kell figyelni, hogy megakadályozzák a kórházi fertőzések elharapódzását.

Eddig 27 idősotthonban jelent meg a vírus, 628 gondozottnak, és 87 dolgozó esetében igazolták laboratóriumi vizsgálattal a betegséget. Az otthonok lakói közül 317 idős embert kórházban kezelnek, és bár 66-an meghaltak, 24-en fel is gyógyultak a kórból. A fővárosban hat intézményben van jelen a Sars-CoV-2, ahol összesen 360 pozitív esetet tartanak nyilván. A járási hivatalok népegészségügyi szakemberei folytatják az idősotthonok ellenőrzését, ennek részletes eredményeiről, valamint az elrendelt intézkedésekről jövő héten számolnak majd be – jelezte a tisztifőorvos. Háromszáz intézmény fertőtlenítése már befejeződtek, közel ugyanennyi van még hátra.

A napi fertőződések száma egy hete nem növekszik, ami arra utal, hogy kiegyensúlyozott járványügyi helyzetben vagyunk, ezért van lehetőség a korlátozó intézkedések enyhítésére – folytatta kérdésekre válaszolva Müller Cecília, azonban figyelmeztetett arra, hogy a társadalomnak továbbra is szabálykövetőnek kell maradnia.

Bőven egy százalék alatt lesz a populáció átfertőzöttsége – erre számít a tisztifőorvos annak a vizsgálatnak a nyomán, amelyet május első két hetében végeznek el az ország négy egyetemének részvételével. A PCR tesztek mellett azt is vizsgálják, hogy az érintettek átestek-e korábban koronavírus-fertőzésen, és van-e a szervezetükben ellenanyag. Az akcióhoz a Nemzeti Népegészségügyi Központ szűrőbuszai is rendelkezésre állnak, amelyek most vizsgálóhelyként szolgálnak majd.

A kormány szerdai ülésén döntöttek a kijárási korlátozásokkal kapcsolatos új szabályokról, ezt azonban csak jelezte, de a részletekről nem számolt be Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa. Elmondta, 696 hatósági házi karantént rendeltek el az utóbbi 24 órában, így összesen 10071 otthoni vesztegzár van országszerte, ezzel kapcsolatban 16 szabályszegés volt az elmúlt napon.

Nem történt olyan esemény, ami indokolttá tenné a hétfőn kezdődő írásbeli érettségi vizsgák elhalasztását, amelyen mintegy 84 ezer diák vesz majd részt – jelentette be Maruzsa Zoltán, az Emmi közoktatási államtitkára. A szükséges biztonsági intézkedéseket megtették, de kérik, hogy csak azok a maturálók jelenjenek meg az intézményekbe, akik teljesen egészségesek. Elmondta azt is, 422 ezer maszkot szállítottak ki az vizsgahelyekre a diákok és tanárok részére. Müller Cecília a szociális távolságtartás és a kézhigiénés szabályok betartásának fontosságára hívta fel a vizsgázók figyelmét, és hozzátette, hogy akit megnyugtat a maszk viselése, az tegye fel, de erre valójában nincs szükség.

A Kecskeméti Járási Hivatalának munkatársai ellenőrzést tartanak a tassi Hetednapi Adventista Egyház Öregek Szeretetotthonában Fotó: MTI/Illyés Tibor
A Kecskeméti Járási Hivatalának munkatársai ellenőrzést tartanak a tassi Hetednapi Adventista Egyház Öregek Szeretetotthonában Fotó: MTI/Illyés Tibor

Csak a patikákban váltható ki az eReceptre felírt GYSE

A gyógyászati segédeszközökről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet most megjelent módosításai, lehetővéteszik, hogy bizonyos gyógyászati segédeszközöket innentől az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) rendszerén keresztül, elektronikus vény formájában is rendeljenek. A papírmentes kiváltás egyelőre csak a patikákban lehetséges, de a hagyományospapíralapú recept felírási lehetősége megmarad, melyek továbbra is egyaránt kiválthatók a gyógyászati segédeszközöket forgalmazó üzletekben és a patikákban. Az orvosnak minden esetben a beteg kérésének megfelelően kell rendelnie a GYSE terméket, és tájékoztatástkell adnia a kiváltási lehetőségekről.

A fejlesztés első fázisa jellemzően olyan termékeket, kötszereket, cukorbetegségben szenvedők segédeszközeit(vércukorszint-mérés és inzulinkezelés eszközei), valamint vizeletvisszatartási problémákkal küszködők gyógyászati segédeszközeit érinti, melyek nagy részét eddig is a patikákban váltották ki. A jövőben tovább bővülhet az eReceptre írható GYSE termékek köre.

Az EESZT-nek köszönhetően a fokozottan veszélyeztetett, krónikus betegségekben szenvedők kevesebb személyeskontaktussal és papírmentesen juthatnak hozzá az eRecepten rendelt, nélkülözhetetlen termékekhez. Az engedélyezett, elektronikus úton rendelhető GYSE termékek listáját a NEAK a honlapján teszi közzé.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma)

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés