A bankprivatizáció tizenöt éve: lidércnyomás

A magyar bankprivatizáció folyamata éppen 15 éve, a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) részbeni eladásával indult, de a viták máig nem zárultak le arról, hogy szakmai vagy tőzsdei vevőknek, részben vagy egészben kellett-e eladni a bankokat, és a kapott vételár hogyan aránylott az állami kiadásokhoz. (A legutóbbi tranzakció, az FHB magánosításának második, 2007-es lépcsője nemrég az Állami Számvevőszék vizsgálata nyomán került napirendre.)
Az állam 1994 és 2007 között 11 bankot értékesített külföldi vevőknek vagy adott el a tőzsdén keresztül (e számban nincs benne néhány kisebb tranzakció, például a Pénzintézeti Központ „különös” eladása vagy néhány csődtől megmentett pénzintézet állami kezelésbe vétele). A listán szerepel a Budapest Bank „0 forintos” eladása is, ahol a vevő úgy fizetett 12 milliárdot a bankért, hogy az eladó előbb 12 milliárdot belerakott a bankba, plusz még vállalt 8,5 milliárdnyi eszköz-visszavásárlási garanciát is, amit a vevő persze le is hívott.
Ugyanakkor nem biztos, hogy ez volt az állam számára a legrosszabb üzlet, hiszen az MHB és a K&H eladásából befolyt összegek a korábbi kiadásokhoz képest gyakorlatilag elenyészők voltak. A Postabank százmilliárdos vételára pedig reálértéken alig 45 százaléka volt a bank megmentésére korábban kifizetett 160 milliárdnak.
Az állami bevételek mai értéken elérték a 632 milliárd forintot (a korábbi forintösszegeket a fogyasztói árindex alapján számoltuk át 2009-es forintra), ami nem több, mint az OTP mai – nyomott – tőzsdei kapitalizációjának háromnegyede.
A bevételekkel szemben áll a kilencvenes évek elején a bank- és hitelkonszolidációra költött 350 milliárd (az 1994-es magyar GDP csaknem 12 százaléka!) és a Postabank megmentésére 1999-ben elköltött 160 milliárd forint. E két tétel mai áron csaknem 2000 milliárd forintra rúg, vagyis a megtérülés az egyharmadot sem éri el. Különösen rossz volt a kilencvenes évek eleji óriásbankok, az MHB és a K&H megtérülési rátája, előbbinél 120 milliárd akkori forintnyi, utóbbinál 55 milliárdnyi kiadás áll szemben alig több mint tizedannyi bevétellel. Igazi nyereséget az állam (a csak harmadrészt állami CIB egyik tulajdonos általi kivásárlásától eltekintve) csak a tőzsdén eladott bankjaiból realizált.
Az OTP-be a kilencvenes évek elején az állam 6,6 milliárdot pumpált hitelkonszolidáció, 5 milliárdot pedig tőkeemelés címén. Ennek – mai áron számolva – négyszeresét vette be a három nyilvános kibocsátás során. (Az elsőnél az 1000 forintos részvényeket 1200-ért adták, ma a 100 forintos papírok 3100-at érnek a tőzsdén.)
Az egyetlen, már a rendszerváltás után, 1997-ben alapított bank, az FHB az állam számára hatmilliárdos (mai értéken mintegy 12 milliárdos) befektetés volt. A két (527, illetve 2025 forintos árfolyamú) emisszióból – átlagosan hat év múltán – 80, mai értéken 92 milliárd forint, vagyis az osztalékot nem is számolva csaknem nyolcszoros pénz folyt be, amit még egy profi spekuláns is megirigyelhetne...

Forrás: Korányi G. Tamás, Napi Gazdaság