www.deregulacio.hu – ötletetek vannak, honlap még nincs 2.

Pontról pontra

Dr. Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke munkatársaival 65 pontban foglalta össze a mielőbb megoldandó, az ágazatban dolgozók érdekét szolgáló javaslatokat. Ezek között jónéhány, a dereguláció keretében felülvizsgálandó jogkorrekciós javaslat is szerepel. Így például módosítanák az ápolási dokumentációt is, mivel úgy vélik, hogy rendkívül terjengős, bonyolult, kitöltögetése sok időt vesz igénybe. De javasolják azt is, hogy a kormány jogszabályok révén ésszerűsítse a kórházak gyógyszerellátását: a kiskereskedelmi gyógyszerkiszerelés helyett a betegek szükségletének megfelelően bontható, lédig kiszerelésben kaphassák az intézmények a gyógyszereket (ezzel 15 százalékot spórolhatnának a gyógyszerkiadásokból). A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület javaslataiért kattintson ide!

Fókuszban a gyógyszer-támogatási rendszer

Molnár Márk Péter, a Corvinus Egyetem oktatója, az OEP gyógyszerügyi főosztályának korábbi vezetője szerint azzal, hogy a kormány a hazai egészségügyi joganyag generális felülvizsgálatát és rendbetételét tűzte ki célul, grandiózus feladatra vállalkozott. Az egészségügyben a jogalkalmazók életét nemcsak az keseríti, hogy a mindenkori jogalkotó minden apró, lényegtelen és értelmetlen dolgot jogszabályban kívánt szabályozni, semmilyen mozgásteret nem hagyva a jogot alkalmazóknak, de az is, hogy ezek a végletesen részletekbe menő szabályok a pillanatnyi ötletek és a politikai egyensúlyok függvényében folyamatosan módosultak, és így a teljes joganyag átláthatatlanná, követhetetlenné vált. Sokszor előfordult az is, hogy a jogalkotó egy éppen módosítás alatt álló jogszabályban fogalmazta meg aktuális, egyébiránt oda igen kevéssé illő ötletét, így lassan már az sem világos, hogy a jogalkalmazónak melyik joganyagban kell keresnie a rá vonatkozó előírásokat. A deregulációs célkitűzés megfogalmazása a jogalkalmazóban gyanakvást kelt, mivel az Európai Unió által az elmúlt években presszionált dereguláció a hazai gyakorlatban a párhuzamos szabályok, illetve utaló szabályok teljes körű megszüntetését célozta a különböző jogforrási szinteken, s ennek eredményeként a jogszabályok elveszítették addigi jogalkalmazó-barát jellegüket.

A helyzet illusztrálására a gyógyszertámogatás területéről két generális problémát ragad ki az orvosi, illetve közgazdász diplomával rendelkező szakember. Az egyik maga a gyógyszerrendelés kérdése. A hazai joganyagban folyamatosan keveredik a gyógyszerrendelés szabályozása és a támogatással történő gyógyszerrendelés regulációja méghozzá olyan módon, hogy az irányadó szabályok sokszor ellentmondásosan rendelkeznek magáról a gyógyszerek felírásáról, a gyógyszertári kiszolgáltatásról és a biztosító felé történő elszámolásról. Bevált gyakorlat, hogy attól függően, melyik jogszabály van „nyitva”, azt szabályozza a jogalkotó, amit éppen lehet: azt, hogy mit lehet elszámolni, vagy éppen mit lehet kiadni a betegnek, esetleg hogy mit lehet felírni neki. Orvos, gyógyszerész legyen a talpán – mondja Molnár Márk –, aki ennek alapján pontosan el tudja dönteni, mit lehet, és mit nem lehet megtenni. Ebből következik, hogy a biztosító szakellenőreinek szintén fel kell kötniük a nadrágjukat, ha a hatályos joganyag alapján kívánják eldönteni, mi a szabályos, és mit kellene szankcionálni. „Véleményem szerint ezen a területen a dereguláció kívánatos formája a rendeleti szintű szabályozók hatályon kívül helyezése, és a toldozgatott-foldozgatott regulák helyett átlátható, világos és követhető újak szövegezése.”

A másik generális probléma, ami a végletes túlszabályozást példázza, a gyógyszertámogatás és -befogadás területe. Molnár Márk szerint sem az európai direktívákkal, sem a józan ésszel nincs összhangban, hogy Magyarországon miniszterek hoznak rendeletekben döntést arról, kapjon-e társadalombiztosítási támogatást egy konkrét gyógyszer vagy sem. Különböző grémiumok, hatóságok és minisztériumok egymásra várva, egymás döntésétől függve fogalmazzák meg végső álláspontjukat, és e folyamat eredményeként hosszú hónapok, sokszor évek alatt dől csak el, hogy egy új hatóanyaghoz hozzájutnak-e támogatással a betegek, vagy sem. Még arról is a jogalkotó dönt jogszabály keretei között, hogy melyik konkrét orvos rendelhet, illetve melyik nem rendelhet egy-egy készítményt. Egy ilyen rendszer nem átlátható, nem számonkérhető, s nem is hatékony. Ezért Molnár Márk szerint elengedhetetlen ezen a területen a jogszabályok újragondolása, a szükséges keretek előírása, illetve a számonkérhetőség szavatolása mellett a biztosító mozgásterének bővítése.

A fenti két példa csupán a helyzetet kívánja érzékeltetni, az extremitások – pusztán a gyógyszerellátás szűk szegmensét érintve is – a végtelenségig sorolhatók. Egy olyan joganyagról beszélünk – mondja Molnár Márk –, melyben előfordulhat, hogy hatályos előírás vonatkozik arra, hogy a négy évvel ezelőtt megszűnt listás közgyógyellátás keretein belül miként kell a gyógyszerészeknek gyógyszert helyettesíteniük. Egy másik pedig az „ügyfelek érdekében” előírja, hogy az OEP közbeszerzéssel szerezzen be az orvosi bélyegzőkhöz lenyomó gumikat, amikhez aztán az orvosok drágábban és bonyolultabban jutnak hozzá az OEP-től, mintha a sarki bélyegzősnél vennék meg maguknak.

Molnár Márk szerint a dereguláció nagyon fontos és helyes célkitűzés lehet, de kérdés, hogy milyen akciókban fog megmutatkozni ez az elvi irány. Alapvető követelmény, hogy a szabályok egyszerű megszüntetése helyett az irányadó joganyag komplex felülvizsgálatára kerüljön sor, amely a megszűnő zavaros szabályhalmaz helyett olyan keretrendszert alakít ki, amelynek hatékony működtetésében érdekeltté válnak a jogalkalmazók, s akiken ezek betartása nem csak számonkérhető, de akár szankcionálhatók is, ha szükséges. Néhány adatrögzítési kötelezettség megszüntetésétől még akkor sem lesz jobb a rendszer, ha népszerűek a változások. Sőt, ha ezt jelenti a dereguláció, akkor a folyamat akár az egészségügy átláthatóságának további csökkenéséhez is vezethet.