hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Ultimátumot adtak a traumatológusok (Frissítve: A választás utánra halasztották akciójukat!)

Rendkívüli felmondását helyezte kilátásba október elsejére 68 baleseti sebész, ha a kormányzat nem teljesíti korábbi ígéreteit. 54 traumatológián az önkéntes túlmunkavállalásaikat mondhatják vissza, írja a Népszava. Az Emmi és az MTT is reagált, majd a választás utánra halasztották akciójukat a traumatológusok..

Emelték a tétet a traumatológusok, akik régóta hiába kérik a kormányt, hogy rendezze a baleseti ellátások finanszírozását. Eddig „csak” azt jelezték, hogy az ország mind az 54 traumatológiai ellátóhelyén felmondhatják az önkéntes túlmunkaszerződésüket, ha nem születik megállapodás. Most viszont – egy a lap birtokába került levél szerint – az országos baleseti intézet 68 orvosa október 1-én beadja rendkívüli felmondását.

Az orvosok szerint az elégtelen finanszírozás miatt ma már olyan kritikus a szakember és eszközhiány, hogy az veszélyezteti a betegek ellátását. Mint arról többször írtunk, a traumatológusok őszig adtak időt a kormánynak, hogy rendezze a szakma finanszírozását. A beavatkozások jó részénél a díjak nem fedezik a műtétek valós költségeit. Az egyre romló ellátási körülmények miatt júniusban rendkívüli közgyűlésen határozták el, hogy tárgyalást kezdeményeznek az egészségügyi kormányzattal. Azt is egyértelművé tették, hogy az alku eredményét szeptemberben egy újabb közgyűlésen értékelik. 

A Magyar Traumatológusok Társasága elkészítette a költségszámításokkal alátámasztott finanszírozási javaslatait. Úgy tudják, ezek nagy többségét a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szakértői is elfogadták némi korrekcióval. A nyári tárgyaláson azt az ígéretet kapták, hogy a kormányzati egyeztetés után, ha a kabinet is rábólint, szeptembertől életbe léphetnek az új finanszírozási szabályok. A júniusi tárgyalásokon a kormányzat képviselői ígérték, hogy legkésőbb a nyár végéig választ kap a szakmai szervezet. Ám máig semmi nem érkezett.

Irányadó lehet a Magyar Traumatológusok Társasága pénteki közgyűlésnek, hogy a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és a Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet 68 traumatológusa szeptember 13-án egy újabb levélben igyekezett válaszadásra bírni az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi). Ebben már azt helyezték kilátásba, hogy október elsejétől rendkívüli felmondással a munkaviszonyukat szüntetik meg.

A teljes cikk

*

Frissítés: Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménye

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma péntek délután az Országos Sajtószolgálat útján reagált. Mint írják: " Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nagyra becsüli a traumatológusok munkáját, amit a mindennapokban a betegek érdekében tesznek. Elismerésre méltó az a hozzáállás is, amit a Magyar Traumatológus Társaság Közgyűlése által megválasztott tárgyaló bizottság az EMMI-vel való folyamatos és eredményesen lezárult egyeztetéseken
tanúsított.

Ugyanakkor szeretnénk emlékeztetni mindenkit arra, hogy 2007-ben éppen a második Gyurcsány-kormány szüntette meg az országos traumatológia csúcsközpontját, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetet, melynek feladatkörét finanszírozás nélkül olvasztották be a Péterfy Sándor utcai Kórházba."

*

Frissítés: Nyilatkozat a sajtóban megjelent "Leállhat a baleseti ellátás: ultimátumot adtak a traumatológusok" címen megjelent hírről

A szaktárca közleménye után az MTT is reagált. Mint írják: "A Népszava online-ban a mai napon a fenti címen megjelent publikáció sajnálatos módon még a Magyar Traumatológus Társaság (MTT) közgyűlése előtt került publikálásra, ezért az érdemi információt nem tartalmazhat.

Az MTT Elnöksége határozottan elhatárolódik a fenti publikációtól. Határozottan visszautasítjuk azt az állítást, mely szerint "2019. szeptember 1-én, sem azt követően semmi nem történt".

Az MTT Közgyűlése által megválasztott tárgyaló bizottság több hónapos közös munkával egyeztetett az EMMI-vel, mely során kidolgozásra került a traumatológiai ellátás finanszírozásának módosítása.  A módosítások megvalósítására az egészségügyi tárcától határozott ígéretet kaptunk.

Az MTT mai közgyűlésének határozatáról az MTI-t tájékoztatjuk.

A Magyar Traumatológus Társaság kizárólag a betegek érdekeit szem előtt tartó szakmai munkát végez, és határozottan elhatárolódik bármiféle politikai megnyilvánulástól.
 

Kecskemét, 2019. szeptember 27.


 Dr. Wiegand Norbert,
 az MTT Elnöke

 Dr. Flóris István
 az MTT főtitkára"

*

Frissítés: A választás utánra halasztották akciójukat a traumatológusok

A nepszava.hu szerint egedett a kérésnek, és adott még egy hónap türelmi időt a kormánynak a Magyar Traumatológusok Társasága (MTT) a pénteki közgyűlésén. A megbeszélésén részt vett Csíki Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) helyettes államtitkára és azt közölte: a választásig már nem, de hamarosan tárgyalni fogja a kabinet a baleseti sebészek, és a tárca által közösen kidolgozott tervezetet. Ezután pedig szeptember elejéig visszamenően biztosítják a baleseti sebészek által kért finanszírozást. Ezután döntött úgy a traumatológusok társasága, hogy október 30-ig nem indítanak komolyabb akciót. Ha viszont nem teljesül az ígéret akkor 15 napon belül ismét rendkívüli közgyűlésen értékelik a helyzetet.

Noha az MTT haladékot adott a kormánynak, arról egyelőre nem született döntés, hogy él-e a rendkívüli felmondásával a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet 68 traumatológusa.

hirdetés

Könyveink