hirdetés
2019. december. 09., hétfő - Natália.
hirdetés

Új minisztériummal állítanák meg a népességfogyást

A jegybank szerint minden évben kétezerrel kellene növelni egy évtizeden keresztül az újszülöttek számát, írja a Napi.hu.

hirdetés

Hiába kiugróan magas Magyarországon a családtámogatási költés összevetve más országokkal, mégis feltűnően alacsony a rendszer a hatékonysága, ha az eredményeket, vagyis a születésszámok alakulását nézzük. A Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya, valamint a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Civil Alkotóműhely, az ELTE és a Magyar Nemzeti Bank támogatásával most egy tanulmánykötetben igyekszik megtalálni a megoldást a több évtizedes problémára.

Az utóbbi három évben beállt, stagnál a reprodukciós ráta, ami rendkívül kedvezőtlen helyzet, mondta a bemutató eseményen Báger Gusztáv, a jegybank monetáris tanácsának tagja, a kötet társszerkesztője.

Az elképzelések között kiemelten célozzák a 35 év feletti, szülőképes nőket, akik még kellően sokan vannak ahhoz, hogy változásokat idézzenek elő (ők a Ratkó unokák), ehhez viszont már csak néhány év áll rendelkezésre, később jelentősen romolhatnak a szülési lehetőségeik.

A tanulmánykötet, összhangban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) családtámogatási elképzelésivel, több olyan tényezőt javasol a döntéshozóknak, amelyek rövid időn belül is eredményekhez vezethetnek.Ezeknek jelentős része az egészségüggyel, illetve annak családbarátabbá tételével járna. Báger szerint érdemes lenne, olyan jogszabályi korlátokat feloldani, mint hogy csak házastársaknak járjon támogatás mesterséges megtermékenyítésre. Ez a kör bővítendő, nagyjából 300 ezer olyan család van, ahol szükség lenne nagyobb támogatásra. Célszerű lenne jobban szűrni a szülés akadályát jelentő betegségeket, növelni kellene a dinamikus bérnövekedéssel összhangban a gyerekszülés utáni támogatási összegeket.

Emellett a mindennapi élet megkönnyítésére is törekedni kellene az államnak. Ez állhat abból, hogy sokkal több szerep jusson a részmunkaidős foglalkoztatásnak, vagy a családbarát orvosi ellátásnak, például, hogy más országokhoz hasonlóan lehessen hétvégén is rendesen orvoshoz járni, írja a lap, jelezve: a tanulmány szerzői szerint a mostani 80 ezres újszülött számot 2030-ig 110 ezerre kell emelni, ez évenként nagyjából 2000 plusz újszülöttet jelent. A kérdés komplexitására való tekintettel azt javasolják, hogy az idevágó ügyeket egy külön, új minisztérium kezelje.

(forrás: Napi.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink