2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Új koronavírus okozza a kínái tüdőgyulladás-járványt

Újfajta koronavírus okozta a tüdőgyulladással járó járványt a közép-kínai Vuhanban – jelentette csütörtökön a CCTV kínai állami televízió.

A tudósítás szerint orvosszakértők az egyik betegtől vett mintából nyerték ki a vírus genetikai szekvenálásának adatait, s ennek segítségével további 15 páciensnél azonosították ugyanazt a vírust. A koronavírusok légzőszervi és hastáji megbetegedéseket okozhatnak, és cseppfertőzéssel terjedhetnek. Az atípusos tüdőgyulladás (SARS), illetve a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) okozói is koronavírusok, de a vuhani egészségügyi hatóságok még vasárnap leszögezték: a mostani megbetegedések esetében nem a fentiek valamelyikéről van szó.

A tévériport szerint a szakértők következő lépésben a vírus viselkedését és az általa okozott klinikai tüneteket vizsgálják majd. A vuhani egészségügyi hatóságok vasárnapig összesen 59 fertőzöttről számoltak be, de Hongkongban és Dél-Koreában is jelentkeztek a fertőzésre utaló tünetek olyan embereknél, akik a közelmúltban Vuhanban jártak. A tüdőgyulladással járó járvány komoly aggodalmat váltott ki Kínában és Hongkongban, ahol 2002 és 2003 között a SARS-járvány következtében több mint 700 ember veszítette életét.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink