hirdetés

Új járóbeteg központ, regionális terjeszkedés

December közepén megnyitja első önálló budai járóbeteg központját Róbert Egészségközpont Hegyalja néven a MedAlliance, a korábbi MediMOM Egészségközpont helyén és továbbfejleszti a Genium korábbi Thököly úti rendelőjét, ahol a Róbert Gyermekorvosi Központ és a Róbert Genium Egészségközpont is helyet kapott.

Mivel a MedAlliance már az alapításkor is tervezett regionális terjeszkedést a következő években, ezért eljött az ideje, hogy olyan nemzetközileg is elfogadható márkanevet találjunk a csoport számára, mely Európai védjegyoltalommal is ellátható. Végül a TritonLife márkára esett a választásunk, melynek európai védjegy bejegyzése folyamatban van", közölte Haraszti Péter, a holding alapító tulajdonosa.

Olyan erős TritonLife márkát szeretnénk felépíteni a következő években itthon és a régióban, mint korábban a svéd Medicover, a szerb Medigroup, a lengyel LuxMed Group, a szlovák Penta Healthcare, vagy a romániai MedLife, és Regina Maria csoportok. Bízunk szakembereinkben és bízunk magunkban. Ha jól szolgáljuk ügyfeleinket biztosak vagyunk abban, hogy elérjük célunkat, tette hozzá a Róbert Károly Magánkórház tulajdonosaként ismert cég alapító tulajdonosa.

A csoport éves összesített árbevé tele az els ő üzleti év végére elérte a 3 milliárd forintot.

(forrás: MedAlliance Holding)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...