hirdetés
2019. szeptember. 21., szombat - Máté, Mirella.
hirdetés

Rétvári: Ne vigyék az állami erőforrásokat magánellátásba!

Az elmúlt hetek híreiről Rétvári Bence parlamenti államtitkár és Rónai Egon beszélgetett az ATV Egyenes beszéd bcímű műsorában.

hirdetés

A sürgősségi osztályokkal kapcsolatban a parlamenti államtitkár elismerte, hogy változásra van szükség, ezekkel szerinte kiemelten foglalkozni kell. Jónak tartják az Orvosi Kamara által kibocsátott anyagot is, mely arra hívja fel a figyelmet, mely esetekben indokolt a sürgősségi ellátás igénybevétele.

Rétvári úgy véli, a várólisták esetében a szervezettséget kellene növelni, ezért a kormány 25 milliárd forintot fordít arra a programra, mely a várólisták csökkentését hivatott elérni.

Az ápolók számával kapcsolatban azt mondta az Emmi államtitkára: teljesen egyértelmű: utánpótlásra van szükség a területen. Mint mondta, ezért dolgoztak ki többféle ösztöndíjat is, hogy minél többen jelentkezzenek ápolónak, és ezért emelik több év alatt 2019-re a duplájára a bérüket. Hozzátette: emellett segíteni szeretne a kormány a lakhatásuk könnyítésén is, ezért tovább dolgoznak az ügyön.

Rétvári Bence idézte az OECD-nek azt a felmérését is, mely szerint 2010 előtt mindenhol nőtt, csak Magyarországon csökkent az egészségügyre fordított kiadások összege GDP-arányosan. Elmondta, hogy a 2010 óta tartó időszakban hazánkban van a 7. legnagyobb növekedés ebben a tekintetben, majd ismét hangoztatta, hogy 640 milliárd forinttal többet fordítanak most az egészségügyre, mint akkor, ami a GDP 1,5 százalékának felel meg.

A kormánypárti politikus beszélt az állami és a magánegészségügy szétválasztásáról is: azt mondta, szeretnék elérni, hogy aki bemegy egy közkórházba, az csak ingyenesen elérhető, állami közszolgáltató gyógyítással találkozzon ott. Úgy vélte, nem értik a betegek, amikor van egy jó drága berendezés, ami délelőtt állami célokra működik, de délután a magánellátást segíti. Hozzátette: az sem jó, ha valaki díjat fizet egy magánrendelőben, aztán a kezelésére, vagy vizsgálatára állami kórházban kerül sor. Mint mondta, ennek a szétválasztásán dolgoznak most a minisztériumban. Elismerte, hosszú folyamat lesz, sok vitával tűzdelve, de úgy véli, „ezt a folyamatot meg kell állítani, mert ez a betegeknek nem érdeke”, hogy igazából állami erőforrásból gyógyul, de azért fizet magánellátásban, hogy gyorsabb legyen a kiszolgálás. Kijelentette: nem szeretnék, hogy az állami erőforrásokat kivigyék az intézményekből.

(forrás: ATV)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink