hirdetés
hirdetés
2020. január. 21., kedd - Ágnes.
hirdetés

Új botrányok a pszichiátrián

Csuklótáji töréssel szállítottak kórházba egy beteget a múlt héten a kiskunhalasi pszichiátriáról – tudta meg a Magyar Nemzet.

hirdetés

A rendőrség súlyos testi sértés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz. A lap információi szerint az eset azon az osztályon történt, amelynek két alkalmazottja tavaly januárban feljelentést tett kollégái ellen. Az osztályon a napokban tűz ütött ki, amikor az egyik beteg felgyújtotta ágyát.

A Magyar Nemzet szerint több ügyben folyik nyomozás a pszichiátriai intézetben történtek miatt, ezek közül az egyik kiterjed az intézet által évente lebonyolított nyaraltatásokra, amelyek elszámolása a gyanú szerint nem volt szabályos. Vizsgálják még a foglalkoztató építésének körülményeit és az intézet területén történt fakivágást is. Magánokirat- hamisítás, csalás és vesztegetés miatt már eddig is folyt nyomozás Kiskunhalason - írja a lap.

A rendőrség a 2010 elején tett feljelentés alapján már vizsgálódott az intézetben, azt követően az ügyészség vádat emelt három ápoló ellen és idén januárban a Kiskunhalasi Városi Bíróságon zajlott az ügy zártkörű tárgyalása. A vádirat szerint az egyik férfi szemérem elleni erőszakot követett el egy gondozás alatt álló emberrel szemben, a másik férfit akaratnyilvánításra képtelen ember sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértés minősített esetével vádolták, míg a harmadik ápoló ellen zsarolás volt a vád. A korábbi események összefoglalóját itt olvashatja!

(forrás: MedicalOnline, Magyar Nemzet)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink