hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Több mint 40 esetben kezdeményezett eljárást tavaly a hálapénz-kommandó

Az Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztályának vezetője, Váradi Piroska rendőrezredes a Borsnak értékelte a hálapénz-kommandó elmúlt egy évét.

– A tavalyi év első része a felkészülésről szólt, ez magába foglalta azt is, hogy meg kellett ismernünk a teljes egészségügyi rendszert, valamint az ott dolgozókat – kezdte a Borsnak Váradi Piroska. – Nagyon fontos volt számunkra, hogy ezt az érdek-képviseleti szervekkel szorosan együttműködve tegyük meg, folyamatos kommunikáció zajlott velük. Bemutattuk a szervezetet, bemutattuk, mi is a mi feladatunk ezzel kapcsolatban. Ez azért is volt fontos, hogy lássák nyitottak vagyunk, lehet hozzánk fordulni, lehet tőlünk kérdezni, igyekeztünk egy emberarcú szervezetet mutatni az egészségügyben dolgozók felé.

A főosztály szükség esetén akár titkosszolgálati eszközöket is bevetve igyekezett tavaly márciustól és igyekszik ezután is felderíteni az egészségüggyel – többek között a hálapénzzel – kapcsolatos bűncselekményeket. A főosztályvezető mérleget is vont az elmúlt évről.

– Több mint 40 esetben kezdeményeztünk különféle eljárást, amiben a szexuális jellegű bűncselekményektől kezdve a gazdasági bűncselekményig, a korrupción át a védettségi igazolvánnyal való visszaélésig, minden volt – folytatta Váradi Piroska. – Ítéletről még nem tudok, mert mi felderítő szervezet vagyunk, a mi hatáskörünk a feljelentéssel, a nyomozás kezdeményezésével véget ér, magát a büntetőeljárást a nyomozóhatóságok folytatják le, majd a vádemelést az ügyészség teszi meg. Amikor megbízhatósági vizsgálataink voltak, akár pozitívan zárult vagy sajnos az ellenőrzött egészségügyi dolgozó fennakadt ezen a teszten, erről mindig tájékoztattuk az orvosi kamarát, tehát a kommunikáció folyamatos volt.

(forrás: Bors)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Korszerű orvosi diagnosztika és terápia

    A CURRENT Medical Diagnosis & Treatment 2015-ös kiadása több mint 1000 betegség és működési rendellenesség hiteles, tényeken...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...