hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Tisztán akar látni a kormány az ÁSZ-jelentések ügyében

Az emberi erőforrások miniszterének vizsgálatot követő beszámolójára vár a kormány a kórházak gazdálkodásáról, hangzott el a Kormányinfón.

Bár a kormány komolyan veszi az Állami Számvevőszék jelentéseit és az abban feltárt visszásságokat, azonban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi Kormányinfón arról számolt be, hogy a hétfői kormányülésen az „egészségügyi miniszter” azt hangsúlyozta, hogy az ÁSZ elnöke által most felemlegetett jelentésekben a hivatal 2008-2015 között analizálta a kórházak működését, ezért a kormány tisztán akar látni az ügyben, így további kormányüléseken is terítékre kerül majd a kórházgazdálkodás kérdése. Hozzátette azt is, a beszámolókban nem állami, hanem önkormányzati fenntartású intézmények (járóbeteg-szakellátók) is szerepeltek, amelyek gazdálkodása így nem a kabinetre tartozik.

A tegnapi kormányülésen arról döntöttek, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) átvizsgálja az intézménygazdálkodást és a vonatkozó szabályozásokat, a fennálló problémákat kijavítják.  Mint a miniszter hangsúlyozta, a kormány azt szeretné látni, hogy a korábbi ÁSZ vizsgálatokban foglaltakhoz képest mára javult-e a helyzet az intézményekben, történtek-e előremutató változások, és milyen további intézkedéseket tart szükségesnek az Emmi.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter

Varga Mihály nem egészségügyi-, hanem pénzügyminiszter – így reflektált a miniszter arra a kérdésre, hogy a kormány miként vélekedik a pénzügyi tárcavezető azon kijelentéséről, hogy költségvetési felügyelőket nevezzenek ki az intézmények élére. Elismerte, hogy a kancellárok vagy pénzügyi felügyelők kinevezése újra és újra felmerül, és bár az egyetemeken bevált, az egészségügyben ennek bevezetése nehézségekbe ütközik, mert egyelőre nem jutott nyugvópontra az a vita, hogy az intézményekben folyó gyógyító munkát az orvosszakmai döntések, vagy a fiskális szempontok határozzák-e meg.

Nem szűnhet meg betegellátó osztály, és nem zárhat be kórház amiatt, mert túl nagy az adóssága – fűzte hozzá további kérdésre Gulyás Gergely, de hozzátette azt is, ahol tartozás van, annak meg kell keresi a személyes felelősét is.

Januárra kevesebb lesz a közszolga

A minisztériumokban és a hozzájuk köthető háttérintézményekben jelenleg 14 ezer közszolga dolgozik, számukat 2019. január 1-jéig 15-20 százalékkal csökkentik – jelentette be a miniszter. A bürokráciacsökkentés célja nem a megtakarítás, hanem a minőségi bérfejlesztés, és a párhuzamosságok megszüntetése. A létszámcsökkentés nem fűnyíróelv-szerűen történik – ígérte a miniszter, mint fogalmazott, az esetek többségénél a leépítés leghumánusabb módját, a nyugdíjazást választják majd.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink