hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Beszállítók az ÁSZ-vitáról

Elefántként rontott a porcelánboltba az Állami Számvevőszék, mondta az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a Karc FM-en.

Rásky László a Karc FM-en elismerte, hogy a kormányzat évek óta növeli a kórházakra fordított összegeket is, de a most felszínre került problémákat nem lehet azzal orvosolni, hogy rendszeresen “bele tolnak a rendszerbe 50-100 milliárd forint pluszpénzt”.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, a Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma bevonásával már korábban megkezdődtek az egyeztetések olyan ügyekben, mint például a fekvőbeteg ellátásra vonatkozó közbeszerzés rendszerének újragondolása. Rásky László úgy fogalmazott: “aszfaltozni mindenki tud, de egy olyan üzemet, mint egy kórház, nem olyan egyszerű szabályozni”.

Az a politikai felfogás, ami 2010 előtt folyamatosan vonta ki a forrásokat az egészségügyből, tarthatatlan volt. Ugyanakkor Rásky László szerint azt is meg lehet érteni, hogy az immár kilencedik éve zajló politika, – amely folyamatosan újabb összegeket juttat az ágazatnak, – meg akarja vizsgálni, hogy a rendszeres támogatásnövelés ellenére mi okozza az állandó elégedetlenséget? A rossz működés felmérése viszont már 2010-től zajlik, sok beavatkozási pontot pedig már azonosított is a politika. A szakértő ugyanakkor azt is elismerte, hogy a kormányzatnak olyan érdekek között kell jó megoldást találnia, amely nem könnyíti meg a gyors intézkedéseket.

(forrás: Karc FM)
hirdetés

Könyveink