hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Támogatja az MKSZ a miniszteri terveket

A Magyar Kórházszövetség támogatja az emberi erőforrások miniszterének a finanszírozási rendszer átalakításával kapcsolatos terveit.

Egyetértünk Kásler Miklós miniszterrel abban, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszer gyökeres változtatására van szükség, és ehhez strukturális átalakítások is kellenek – írja három napos, egri konferenciájának zárását követően kiadott közleményében a Magyar Kórházszövetség.

A kórházszövetség üdvözli a tárcavezető kongresszusi nyitóbeszédében hangsúlyozott szavait, miszerint az egészségügy jövőjét meghatározó munkában elsősorban az orvosok és az ágazatban dolgozók segítségére számít a miniszter.

Méltányoljuk azokat az erőfeszítéseket, amiket a kormány már eddig is tett az egészségügyben dolgozók jobb életfeltételeinek megteremtéséért és az ápolói szakma presztízsének javításáért. A bérek emelése, valamint az ösztöndíjak biztosítása mellett azonban további hathatós intézkedésekre van szükség.

A kórházszövetség is érdekelt abban, hogy új egészségkultúra alakuljon ki Magyarországon, ezért támogatja Kásler Miklósnak azt az elképzelését, hogy a rövidesen a kormány elé kerülő népegészségügyi program egyik fontos eleme legyen az egészségmegőrzés, az öngondoskodás, az életmódváltás népszerűsítése.

Fontosnak tartjuk a Horvát Ildikó államtitkár csütörtöki előadásában elhangzottakat, miszerint a nemzeti egészségügyi programok, valamint az alapellátásban tervezett változások a jövő nemzedéke egészségének megteremtését és az egészségben eltöltött évek számának növelését szolgálják.

Örömmel töltötte el a jelenlévőket, hogy a kongresszus második napján Horváth Ildikó államtitkár megköszönte a sürgősségi centrumok helytállását. Osztjuk az államtitkárnak azt a véleményét, hogy az emberi gesztuson túl az egyre nagyobb anyagi elismerések is hozzájárulnak majd az ágazat jobbá tételéhez a betegek érdekében.

Az egészségügyért felelős államtitkár a zárt ülésen egy folyamatban levő szakmai anyagról is tájékoztatást adott a Magyar Kórházszövetség szakmai vezetői és tagjai számára.

Egyetértünk azzal, hogy az elmúlt években soha nem tapasztalt fejlesztések történtek vidéken, és nagyon várjuk, hogy az Egészséges Budapestért Program keretében a központi régióban is hasonló, már az új struktúrához igazodó kórházi beruházások valósuljanak meg.

A pénteki szakmapolitikai kerekasztal beszélgetésen az egészségügyi ágazat szakmai vezetői tájékoztatták a kórházak főigazgatóit, gazdasági igazgatóit és a kórházszövetség tagjait azokról az aktualitásokról, amelyek meghatározzák a mai magyar egészségügyi rendszert. A több mint száz szakmai résztvevő számára Horváth Ildikó, az EMMI államtitkára, dr. Ficzere Andrea, a kórházszövetség új elnöke, dr. Müller Cecília, az NNK országos tisztifőorvosa, Bayerné dr. Matusovits Andrea, az OVSZ megbízott főigazgatója, dr. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója, dr. Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója, Kiss Zsolt, a NEAK főigazgatója, dr. Gondos Miklós, az ÁEEK főigazgatója tartott szakmai beszámolót.

A kórházszövetség partnerséget vállal az új kormányzati program végrehajtásában.

(forrás: Magyar Kórházszövetség)
hirdetés

Könyveink