hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Szlávik János: Ijesztő lehet majd a negyedik hullám

Ijesztő lehet, hogy milyen sok új eset lesz, és többnyire fiatalok – mondta az ATV szerint Szlávik János a TV2 Mokka című reggeli műsorában.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa a TV2 Mokka című műsorában azonban azt is hozzátette, hogy, ha a negyedik hullám valóban megérkezik Magyarországra szeptember-október környékén, a kórházakra nem nehezedik majd akkora nyomás mint korábban. 

„Nem lehet olyan terhelés a kórházakon. Az, hogy egy idős ember be van oltva két oltással, az egy nagyon nagy biztonságot jelent, hiszen ha ők is véletlenül elkapják a delta mutánst, mert mondjuk valamelyik gyerek, unka hazaviszi, nem lesznek már olyan betegek, hogy kórházba kerüljenek, nagyrészt” – fejtette ki.

A szakértő hozzátette, hogy, bár az adatok lassú emelkedést mutatnak, „a régióban egyelőre alacsony a fertőzöttek száma” de szerinte az őszi hónapokra ez megváltozhat.

Az ATV szerint az infektológust az emlékeztető oltásokról is megkérdezték, erre azt válaszolta: egyelőre azokkal kell foglalkozni, akik egyáltalán nincsenek beoltva.

(forrás: ATV, tv2)
hirdetés

Könyveink