2020. november. 24., kedd - Emma.

Ózonnal a koronavírus ellen

Alacsony koncentrációban az ózon képes hatástalanítani a koronavírus-részecskéket – mutatták ki kísérleteikben japán kutatók. A szer kórházi helyiségek fertőtlenítésének módja lehet, írja az MTI nyomán a VG.

A Fujita Egészségtudományi Egyetem kutatói közölték, hogy kísérleteikben bizonyították, az ózongáz 0,05-01 ppm koncentrációban, amely nem káros az emberi egészségre, képes megölni a vírust.

A kutatók egy zárt kamrában ózongenerátort használtak koronavírusmintákkal. A vírus fertőzőképessége több mint 90 százalékkal csökkent, amikor alacsony ózonkoncentrációnak tették ki 10 órán át.

A koronavírus terjedése csökkenthető folyamatos, alacsonykoncentrációjú ózonkezeléssel, még emberek jelenlétében is, ezt a rendszert használva – közölte Murata Takajuki, a kutatás vezetője. „Különösen hatékonynak találtuk magas páratartalom esetén” – tette hozzá.

Az ózon egy oxigénmolekulafajta, amelyről köztudott, hogy képes hatástalanítani a kórokozókat. Korábbi kutatások már kimutatták, hogy nagy koncentrációban – 1-6 ppm között – hatékony a koronavírus ellen, ám a nagy koncentráció káros az ember egészségére.

A Georgiai Műszaki Egyetem tudósainak minap közzétett kutatási eredményei szerint az ózon hatékony lehet orvosi védőeszközök, köpenyek, szemüvegek fertőtlenítésében.

A Japán középső részén lévő Aicsi prefektúrában lévő Fujita Orvostudományi Egyetem Kórházában a kutató felállítottak ózongenerátorokat a várótermek és betegszobák fertőzöttségének csökkentésére. Az egyetemen folynak a klinikai próbák a Fujifilm Holding vállalat avigan nevű szere hatékonyságának megállapítására a Covid-19 kezelésében is.

(forrás: vg.hu, MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!