hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Operatív törzs: Magyarországon is itt van az angliai vírusvariáns

Kedden három magyarországi beteg mintájában azonosították azt az angliai vírusvariánst, amelyet már a környező országokban is azonosítottak, így nyilvánvaló volt, hogy az Magyarországot sem kerüli el.

Az országos tisztifőorvos arra kéri az egészségügyi dolgozókat, hogy éljenek az oltás lehetőségével. Müller Cecília a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján azt kérte az egészségügyi dolgozóktól, hogy jelentkezzenek és oltassák be magukat, mert, mint mondta, szeretnének "továbblépni az oltási sorban".

Az országos tisztifőorvos bejelentette, hogy kedden három magyarországi beteg mintájában azonosították azt az angliai vírusvariánst, amelyet már a környező országokban is azonosítottak, így nyilvánvaló volt, hogy az Magyarországot sem kerüli el. Jelezte, hogy ez a variáns rendkívül gyorsan terjed, megbetegítő képessége 50-70 százalékkal nagyobb, mint az eredeti koronavírusé, ugyanakkor a vakcinagyártók jelentős része állítja, hogy oltóanyagaik hatékonyak az új mutánssal szemben.

A vírusmutációt Kiss Zoltán, a Nemzeti Népegészségügyi Központ vírus-referencialaboratóriumának virológusa, Gyenesei Attila, a Pécsi Tudományegyetemen működő bioinformatikai kutatócsoport vezetője és az Állatorvos-tudományi Egyetem bioinformatikai központját vezető Solymosi Norbert közös kutatásának eredményeként azonosították.

Müller Cecília ismertette, hogy kedden 1358-cal nőtt az igazolt koronavírusos fertőzöttek száma. A kórházban ápoltak száma 5000 alá csökkent, jelenleg 4870 beteg szorul kórházi ellátásra, és 339-en vannak lélegeztetőgépen.  "A járványügyi adatok napok óta kedvező tendenciát mutatnak, de ez nem ad okot lazításra." A járvány kezdete óta elhunyt betegek jellemzően valamilyen krónikus betegségben szenvedtek, 3 százalék azoknak az aránya, akiknek semmilyen alapbetegségük nem volt.

A tisztifőorvos hangsúlyozta: a védőoltások beadása folyamatos, minden csoport oltását tervezik, és kizárólag a beérkező vakcinamennyiség szab határt az oltások beadásának. Kedd estig az összes beérkezett vakcinát felhasználták, 86 929-en kapták meg az oltást. Január 18-án elkezdik beadni a második oltásokat.

Kérdésre válaszolva elmondta: a beoltottakra is vonatkoznak a maszkviselés és a távolságtartás szabályai. A védettség a második oltóadagot követő egy hét múlva alakul ki, de ez nem jelenti azt, hogy a védelmi intézkedéseket ne kellene betartani. A népesség védettsége akkor alakul majd ki, ha a lakosságot nagy részét beoltják.

További kérdésre válaszolva Müller Cecília közölte: elsősorban az Európai Unió által engedélyezett vakcinák érkeznek Magyarországra közös beszerzés révén, "tudnánk oltani még többet, az infrastruktúra és a felkészültség adott, az oltóhelyeket és az oltandó csoportokat is tudjuk bővíteni". Hozzátette: a kormány tárgyal minden gyártóval, "ahonnan hatékony és biztonságos vakcinát tudunk beszerezni".

 

A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt kedden 184 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert alezredes elmondta: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta már 19 332 rendőri fellépés történt szabálytalan maszkviselés miatt.

A maszkviseléssel kapcsolatos keddi intézkedések közül 151 a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott kötelezettségek be nem tartása miatt történt: 42 embert figyelmeztettek, 58-an helyszíni bírságot kaptak és 51 embert feljelentettek a rendőrök. Emellett tömegközlekedési eszközökön és megállóhelyeken 15, üzletekben és bevásárlóközpontokban pedig 18 emberrel szemben léptek fel kedden a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt, tette hozzá Kiss Róbert.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre, szórakozóhelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 702 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 196 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 506 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására és az üzletben való tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Kiss Róbert tájékoztatása szerint kedden 311 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok, közterületi csoportosulások tilalmának megsértése miatt, közülük heten a kutyasétáltatás 500 méteres körzetére vonatkozó szabályt nem tartották be. A kijárási korlátozás november 4-ével lépett hatályba, ezt november 11-ével a kijárási tilalom váltotta fel, november 4-étől a rendőröknek 24 555 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.

Kedden a Magyarország területén való átutazás szabályainak megsértése miatt 69-szer intézkedtek a rendőrök. A beutazási korlátozásról szóló kormányrendelet szeptember 1-jei hatálybalépése óta 9593-szor intézkedtek a rendőrök a szabályok megsértőivel szemben.

Kedden 3204 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 25 856-an vannak hatósági házi karanténban, közülük 2876-an regisztráltak az online ellenőrzésre kifejlesztett mobilalkalmazásra. A rendőrök 10 473 helyszíni ellenőrzést tartottak a hatósági házi karanténban lévőknél kedden. Az alezredes beszámolt arról is, hogy a járvánnyal összefüggésben tavasz óta 516 büntetőeljárást rendeltek el, ezekben száz gyanúsítottat hallgattak ki.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink