hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Az ÁNTSZ a közétkeztetés megújításáért

Nem elég, ha egészséges, vonzó is legyen!

Országos programot indít az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a közétkeztetés megújításáért.

Az eredetileg 2010-ben Békés megyében indított program eredményeiről és a kezdeményezés országos kiterjesztéséről kedden Budapesten tartottak programindító konferenciát.

Sárosi Tamás, Békés megye helyettes tiszti főorvosa a konferencia előtti sajtótájékoztatón elmondta: a Menzaminta = mintamenza című programot azután indították, hogy az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet 2009-ben végzett felmérése "katasztrofálisnak" minősítette az óvodák és az iskolák közétkeztetését. Kiderült, hogy a ez "30 éve beidegződött menüsorok" alapján folyik.

Mucsi Gyula, megyei tiszti főorvos az MTI-nek elmondta: a program révén nemcsak egészségesebbé tették a közétkeztetést, hanem kezdetben, az élelmiszerárak emelkedése előtt, még megtakarítást is sikerült elérniük. Az így megspórolt összeget például egy iskolai konyha felújítására tudták fordítani. Mindemellett fontos, hogy sikerült jó kapcsolatot kiépíteniük a helyi termelőkkel, illetve gasztronómiai szervezetekkel is, mondta.

Erdős Norbert Békés megyei kormánymegbízott a sajtótájékoztatón elmondta: a cél az, hogy a gyermekek egészségesen, változatosan, a "kor kihívásainak" megfelelően táplálkozzanak.

Paller Judit országos tiszti főorvos hangsúlyozta: nem elég, ha az étel egészséges, fontos, hogy a tányéron lévő étel vonzó legyen a gyermekek számára, és örömmel egyék meg.

Az ÁNTSZ közleménye szerint Magyarország táplálkozással összefüggő egészségügyi mutatói a legrosszabbak közé tartoznak az Európai Unióban. Az egészség megőrzésében az egyik legfontosabb elem a helyes táplálkozás. A jelenleg érvényben lévő előírások szerint a közétkeztetésben, különös tekintettel az egészségügyi, szociális és gyermekintézményekre, az élettani szükségleteknek megfelelő minőségű és tápértékű étkezést kell biztosítani, hangsúlyozta az ÁNTSZ, megjegyezve: ezt a célt szolgálja az országos tiszti főorvos által 2011-ben kiadott "táplálkozás-egészségügyi ajánlás" is.

A közleményben azt is kiemelték, hogy a Békés megyében indított program országos kiterjesztése során arra is odafigyelnek, hogy a közétkeztetésben is minél szélesebb körben jelenjenek meg a magyar, ezen belül is elsősorban a helyi alapanyagok, illetve a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari vállalkozások termékei. Fontosnak tartják a bioélelmiszereket a bölcsődei, óvodai, kórházi étkeztetésben. "A tapasztalatok szerint ízletesebbek azok az ételek, amelyek a több ezer kilométerről szállított alapanyagok helyett hazai termékekből készülnek, ráadásul tápértékük is magasabb", fogalmazott az ÁNTSZ közleményében.

(forrás: MTI / ÁNTSZ)
hirdetés

Könyveink