hirdetés
2019. szeptember. 18., szerda - Diána.
hirdetés

 

MTA vs. ITM: nincs béke

Hiába kérte az MTA december végén az innovációs minisztert, nem kapják meg a kutatóintézetek teljes finanszírozását, írja a Népszava.

hirdetés

Elutasító választ kapott az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége arra a levélre, amelyben egyebek mellett azt kérték Palkovics László minisztertől: sürgősen intézkedjen a jogszabályoknak megfelelő kutatóhálózati finanszírozás helyreállítása, valamint a kutatások zavartalanságának biztosítása érdekében – értesült a Népszava akadémiai forrásból.

Január elsejétől teljesen bizonytalanná vált a kutatóhálózatok működése, nem rendelkeznek ugyanis olyan pénzügyi forrásokkal, amelyek kötelezettségvállalásra lennének alkalmasak, tehát nem tudnak új kutatókat alkalmazni, kutatási anyagokat beszerezni, és annak a veszélye is fennáll, hogy már zajló kutatásokat kell leállítani. Megírtuk: a finanszírozás mintegy felének visszatartásával Palkovics saját embereivel is szembement, a kutatóhálózatok átvilágításának levezénylésére létrehozott elnöki bizottság – amelybe hét tagot Palkovics, hetet pedig Lovász László delegált – még novemberben arról határozott: az átvilágítás átmeneti időszakában is biztosítani kell a kutatóintézetek működéséhez szükséges forrásokat. Palkovics azonban hajthatatlan.

A lap kérdéseire az ITM-től azt a választ kapta, a miniszter továbbra is ahhoz tartja magát, hogy „az ITM az átmeneti időszakban finanszírozza a kutatók bérét, míg a dologi kiadásokat az Akadémia bevételei egy részének átcsoportosításával fedezi”.

A helyzet rendezése érdekében Palkovicsot egy szűk körű megbeszélésre is meghívta az MTA vezetése, ám a lap akadémiai forrása szerint a meghívásra nem reagált a miniszter. Az ITM viszont azt írta: „Palkovics László, ahogy eddig, az átmeneti időszakban és a későbbiekben is minden, a kérdéskörrel kapcsolatos megbeszélésre elmegy, ha meghívást kap rá.”

(forrás: Népszava)
hirdetés

cimkék

ITM, MTA
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink