hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Az orvoskutatók külföldre mennének

A fiatalokat leginkább az elhivatottság, a felfedezés izgalma vonzza a tudományos pálya felé – derült ki az MTA által kezdeményezett felmérésből.

Az MTA által kezdeményezett felmérés a teljes magyar tudományos életre kiterjedt. A jelentést 1760 megkérdezett válaszait értékelve készítette el kilenc fiatal kutató. A dokumentum az mta.hu-n olvasható teljes terjedelmében. Az MTA 188. közgyűléséhez kapcsolódva, 2017-ben rendezték meg először a Magyar Tudományos Akadémián a Fiatal Kutatók Fórumát, majd idén márciusban tették közzé azt a kérdőívet, amelyben felmérték a 45 évnél fiatalabb kutatók helyzetét és véleményét. A válaszolók túlnyomó többsége az akadémiai intézményekben vagy a felsőoktatásban dolgozik.

A válaszok alapján a legnagyobb arányban az elhivatottság, a tudományos felfedezés izgalma vonzotta a fiatal kutatókat pályájukra. A kutatási eredmények hasznosíthatósága, a tudás továbbadásának lehetősége szintén fontos szempont volt. A pályaelhagyásban a legjelentősebb tényezőt az alacsony oktatói-kutatói fizetések, valamint a kutatási források és az infrastruktúra hiányosságai jelentették. Fontos volt emellett a túlzott adminisztrációs és oktatási terhelés is. Az elemzés szerint a pályakezdő, 35 év alatti kutatók látják a legbizonytalanabbnak a jövőjüket, és ők tervezik legkomolyabban a pálya elhagyását, illetve a kivándorlást. A többi tudományterülettel összehasonlítva az orvosi terület kutatói tartották a legvalószínűbbnek, hogy öt éven belül külföldre költöznek.

A kutatói pálya vonzerejét a válaszolók szerint leginkább a versenyképes fizetések, valamint a kutatói infrastruktúra fejlesztése, korszerűsítése erősítené. A fiatal kutatók kiszámítható kutatói pályaívet és stabil, megbízható intézményi környezetet szeretnének. A felmérést készítők kitértek a női kutatók helyzetére is. Bár az MTA eddig is fontos lépéseket tett a kutatónők támogatására, ezek elsősorban a pályájuk közepén járó kutatónőket segítik. A válaszadók szerint az életpálya teljes ívében szükség volna az egyes életszakaszoknak megfelelő támogató programokra. A kutatónők hátrányait jól jelzi, hogy a nem reprezentatív mintában a harmincas éveikben járó férfiak közül jóval többen töltenek be vezető pozíciót, többüknek van magasabb tudományos fokozatuk, mint a nőknek. A női válaszadók 28 százaléka mondta azt, hogy érte már hátrányos megkülönböztetés tudományos pályafutása során.

(forrás: MTI, Magyar Tudományos Akadémia )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Korszerű orvosi diagnosztika és terápia

    A CURRENT Medical Diagnosis & Treatment 2015-ös kiadása több mint 1000 betegség és működési rendellenesség hiteles, tényeken...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...