hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Méltatlan az Akadémiához (Bővítve!)

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) arra kéri Palkovics László innovációs és technológia minisztert, hogy ne tartsa vissza az akadémiai kutatóhálózat 2019. első negyedévi finanszírozását, mondta Lovász László elnök a köztestület rendkívül közgyűlése utáni sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Hozzáfűzte: a miniszter jelenleg a 2019. első negyedévi teljes finanszírozás mintegy felét, a béreken felüli, dologi kiadásokra fordítható összeget visszatartja az ITM és az MTA közötti teljes megállapodás megszületéséig arra hivatkozva, hogy egyébként az "akadémia nem csinálna semmit".

Ez a lépés méltatlan az akadémiához és a kormányhoz is, fogalmazott az MTA elnöke. Felidézte: az Országgyűlés által elfogadott 2019. évi költségvetési törvény az MTA korábbi költségvetésének mintegy kétharmadát, közte a kutatóhálózat fenntartásával kapcsolatos forrásokat az ITM-hez irányította át. Lovász László hangsúlyozta azt is: a közgyűlés elvárja, hogy az átvilágítás próbáját kiálló akadémiai kutatóintézetek alapfinanszírozása hosszú távra biztosított legyen.

Az átvilágítást az MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottsága végzi el március 31-ig, amelynek hét tagját az akadémia, hét tagját pedig az ITM delegálja, mondta. A rendkívüli közgyűlés emellett nagy többséggel elfogadta Az MTA stratégiai koncepciója a tudomány szerepére a hazai innovációs rendszer megújításában című dokumentumot is, amely szerint lényeges változtatás csak akkor fogadható el az akadémiai kutatóhálózatban, ha azt a magyar tudományosság érdekeit szem előtt tartó alapos elemzés támasztja alá, emelte ki az MTA elnöke.

Lovász László a sajtótájékoztatón elmondta: nagyon sajnálja, hogy Palkovics László távolmaradásával nem méltatta az akadémia legfőbb döntéshozó szervét, a közgyűlést arra, hogy közvetlenül is bemutassa elképzeléseit. Nem az MTA élezte ki a viszonyt a kormánnyal, szögezte le az MTA elnöke, hozzátéve, hamis az a vád, amely szerint az akadémiai kutatóhálózat nem elég hatékony, hiszen ha az eredményességet a finanszírozás nagysága függvényében vizsgáljuk, az MTA kutatóhálózata Európa leghatékonyabbjai közé tartozik. Kitérve a többször elhangzott vádra, amely szerint az MTA politizál, Lovász László úgy fogalmazott: az akadémiának kötelessége, hogy olyan kérdéseket vizsgáljon és olyan tudományos eredményeket közvetítsen a döntéshozók felé például a környezetvédelem terén, amelyek hatással lehetnek szakpolitikai döntésekre. Az MTA kutatói pedig szabadon fejthetik ki a véleményüket és nyilatkozhatnak magánemberként politikai kérdésekről is.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke sajtótájékoztatót tart az MTA rendkívüli közgyűlése után 2018. december 6-án. Mellette Vékás Lajos alelnök (b). MTI/Soós Lajos
Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke sajtótájékoztatót tart az MTA rendkívüli közgyűlése után 2018. december 6-án. Mellette Vékás Lajos alelnök (b). MTI/Soós Lajos

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink