hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Morfintúladagolás miatt nyomoz a rendőrség

Évekkel ezelőtt történt morfin­túl­adagolásos halálesetek ügyében indított nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórházában – értesült a Magyar Hírlap.

A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a vizsgálódás emberölés miatt folyik. A kiemelt ügyként kezelt eljárásban az életvédelmis nyomozók szombaton tartottak házkutatást az intézmény fül-orr-gégészeti osztályán, ahol több orvosi dokumentációs anyagot foglaltak le, valamint az osztályon dolgozó nővéreket hallgatták meg. Úgy tudjuk, a nővérek vallomásukban arra hivatkoznak, hogy mindent az orvosok utasítására tettek. Az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.

Golub Iván, a kórház főigazgatója a lap érdeklődésére nem kívánta kommentálni információkat, az intézményben tartott rendőrségi házkutatás tényét sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta. A Magyar Hírlap ugyanakkor úgy tudja: a rendőrség a kórház osztályán 2005 és 2007 között folytatott azon gyakorlata miatt indított nyomozást, amely szerint az osztályon dolgozók a végstádiumban lévő, de még heteket vagy akár hónapokat is túlélő daganatos betegek fájdalomcsillapításához szükséges morfiumadag négy-ötszörösét adták be, amelytől az érintett néhány napon belül meghalt. Az ügy feljelentés alapján indult, amelyet a kórházban dolgozó munkatárs tett. A nyomozók dolgát nehezíti, hogy több, az inkriminált esetekhez tartozó beteg kórlapja eltűnt.

Orvosszakmai berkekben fél éve beszélik, hogy vannak olyan kórházak a fővárosban, ahol a fent leírt gyakorlatot rendszeresen folytatják – állítja egy vezető orvos informátorunk. A neve elhallgatását kérő szakember elmondta, hogy erről egy cikk is született áprilisban Márkus Attila tollából, Szándékos morfintúladagolás Magyarországon címmel, és az írást az orvosszakma nagy felzúdulása kísérte. Mindazonáltal nem állítható biztosan, hogy Márkus cikke az Uzsoki utcai kórházban tapasztaltakról szól, mivel a szerző nem fedi fel az intézmény nevét, csupán azt árulja el, hogy egy olyan magyar kórházi osztályon folytatott gyakorlatot mutat be, amely osztályon maga is megfordult.

A részletekről szólva a szakorvos így ír: „Amikor az orvosok látták, hogy romlik a beteg állapota, és valószínűsíteni lehetett, hogy két-három héten belül meghal, egyszer csak halkan elhangzott a viziten, hogy »kezdjük el«, vagy »adjunk MO-t«. Ilyenkor az egyébként fájdalom nélküli betegnél leállították minden más fájdalomcsillapító adását, és a perzisztáló (megmaradó) súlyos fájdalmat adekvátan csillapító bazális (alap) ópiátterápiához szükséges fájdalomcsillapító adag négy-ötszörös dózisáig emelve, intravénás morfininjekció adását rendelték el. A beadott morfintól néhány órán belül kómába esett a beteg, és a növekvő morfinadagok mellett egyre jobban megjelent a morfin légzésdeprimáló hatása, amely néhány napon belül halálhoz vezetett. Előfordult olyan is, hogy hibáztak az orvosok, és túl korán, a beteg túl jó általános állapota mellett rendelték el a morfin túladagolását. Az lett a következmény, hogy a beteg hozzászokott, és hatalmas morfinadagokat kapott, amelynek az vetett véget, hogy a kórház gyógyszerraktára után kifogyott a budapesti gyógyszer-nagykereskedő, majd a gyógyszergyár morfinkészlete is (!). Ezután álltak át a tíz-húsz ampullánként adagolt nyugtatókra, míg végül meghalt a beteg.”

A cikk írója szerint ezen az osztályon gyakran cserélődtek a munkatársak, az orvosok és a nővérek is, akik természetesnek vették, hogy morfintúladagolással rövidítik meg a betegek életét. Majd sorra veszi azokat a módozatokat, miként valósították meg a gyakorlatban egykori kollégái a morfintúladagolást.

Egy másik, az Aszklépiosz-fórumon megjelent cikk szerint „Márkus Attila ma már nem dolgozik Magyarországon. Akkor merte leírni tapasztalatait egy hazai, a cikkben egyébként meg nem nevezett egészségügyi intézmény gyakorlatáról, amikor már nem volt idehaza. Mert akkor már nem lehetett utánanyúlni…”

Szenvedi Zoltán
a szerző cikkei

(forrás: Magyar Hírlap)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés