hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Módosítaná a MOK nagygyűlés tematikáját az Újratervezés

Az Újratervezés Csoport felszólítja a Magyar Orvosi Kamara elnökségét, hogy változtassa meg a nagygyűlés tematikáját.

Az Újratervezés Csoport örül annak, hogy léte, tevékenysége aktivizálta a kamara jelenlegi elnökségét. Annak is örülünk, hogy az elnökség a segítségünkkel megértette azt, hogy az érdek­érvényesítés fontos eszköze az, hogy ha az elnökség nem önálló szereplőként lép fel, hanem a tagság tömegével nyomatékosítja a követeléseket. Még jobban örülünk annak, hogy a tagok aktívan reagáltak az elnökség felhívására, és visszaigazolták azt, hogy szeretnének részt venni a kamara dolgaiban, és nem igaz az, hogy a tagság passzív, kiábrándult, és ezért felrázhatatlan. Ugyanakkor azt gondolja, hogy a magyar egészségügy olyan mély és általános szervezeti, működési, morális válságba jutott, hogy a megoldás nem halogatható. A MOK eddigi fontolva haladó, megértően tárgyaló technikájának és változásellenességének is van rész­felelős­sége abban, hogy a magyar egészségügy úgy a humánerőforrás-ellátottság, mint a betegbiztonság tekintetében kritikus helyzetbe sodródik, miközben az egészségügyi kiadások GDP aránya 6,9%-os mélypontra csökkent. 9 év telt el érdemi eredményt nem hozó tárgyalásokkal, nincs mire várni, nincs hova hátrálni, most már markánsabb fellépésre van szükség, írják.

Az Újratervezés nem elégedett a meghirdetett nagygyűlés céljaival és tematikájával, ugyanakkor nem opponálni akarja a nagygyűlést, hanem hasznossá, eredmé­nyessé szeretné azt tenni.

Az Újratervezés Csoport javaslata a nagygyűlés témáira

Az Újratervezés Csoport szerint eredménykötelem nélküli párbeszéd igénye helyett konkrét és gyors változást megalapozó követeléssel kell a kamarának a döntés­hozókat nagygyűlésre hívni. Ezért az Újratervezés Csoport felszólítja a Magyar Orvosi Kamara elnökségét, hogy változtassa meg a nagygyűlés tematikáját. Az illetékesek előzetes tájékoztatása után a MOK-nak a döntéshozóktól követelnie kell, hogy a nagygyűlésen kapjunk felelős ígéretet arra, hogy

  • a kormány 8 héten belül aláírja azt a megállapodást, mely garantálja, hogy a szakorvosi bérminimum már 2020-ban eléri a bruttó 1.000.000Ft-ot, és ehhez kötötten a hálapénz adása és elfogadása jogszabályellenessé válik.
  • 6 héten belül feláll egy munkacsoport a kormányzati oldal (MEH, EMMI, AEEK) a MOK, a Kórházszövetség és a betegszervezetek által delegált kompetens szakértőkből, amely fél év alatt vitaindító jelleggel áttekinti az egészségügy helyzetét és az ebből fakadó tennivalókat.

Ez a háromoldalú munkacsoport a megalapozó tanulmány alapján konzultációk, társa­dalmi viták után újabb fél éven belül szakértőket bevonva komplex fejlesztési és átala­kítási tervként javaslatot tesz

  • az egészségügyi rendszerünk modelljére (állami egészségügy vagy társadalom­biztosítási rendszer),
  • az egészségügyi finanszírozás fő számaira (az egészségügy közkiadások GDP aránya, közvetlen lakossági fizetés – Out of Pocket – maximális aránya, a preven­ciós kiadások aránya stb.),
  • az ellátórendszer javasolt szerkezeti és szervezeti változásaira, beleértve az alap­ellátás megújítását és a kórházi szervezteti működés áttekintését, a hagyo­mányos hierarchikus működés oldását,
  • a köz- és a magánegészségügy viszonyára,
  • a szolgáltatás-finanszírozási rendszer átalakítására, beleértve a díjtételeknek a költségnemeket (bér, szakmai anyag, általános költség) szétszálazó, reális értékű újraszámolását,
  • a szakmai minimumfeltételeknek a szakmai irányelvekkel összehangolt megújítására,
  • a képzés, szakképzés átalakítására, ideértve a rezidensek státusának újragondo­lását,
  • az egészségügy teljesítmény- és eredményesség mérésére és annak értékelésé­nek nyilvánosságára,
  • a lakosság egészségtudatosságának és terápiás együttműködésének ösztönzésére,
  • a speciális ágazati szociális – egészségügyi programokra (ágazati egészség- és nyugdíjpénztár, burnout prevenció, speciális szűrések, ágazati egészség­programok stb.).

Az egészségügy ma deklarált jövőkép és konszenzusos rendszerfejlesztési program nélkül, a tehetetlenségi nyomatékánál fogva önmozgással sodródik. A második pontunk ezen kíván egy valós és átfogó párbeszéddel javítani.

Fontos, hogy mindezt a kamarának nem tárgyalási tematikaként kell elküldenie a döntés­hozóknak a nagygyűlés előtt, hanem a MOK-nak deklarálnia kell, hogy amennyiben a feltételek bármelyike nem teljesül a fent jelzett határidőkig (beleértve azt, hogy szülessen felelős ígéret a nagygyűlésen), akkor haladéktalanul megszervezzük az önként vállalt túlmunka felmondását, illetve más, törvényes a betegellátás biztonságát nem veszélyeztető tiltakozási eszközöket alkalmazunk.

A teljes információ

(forrás: Újratervezés)
hirdetés

Könyveink