hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

MIT kutatási központ nyílik Magyarországon

Európai képzési központot nyit a Debreceni Egyetemen a világ vezető mérnökképző egyeteme, a Massachusetts Institute of Technology (MIT), írja az Index.

Az MIT-n hét éve működik az a PhD hallgatókat célzó MIT Catalyst képzési program, amely piacképes egészségügyi kutatási projekteket igyekszik tető alá hozni.  A program iparági és kórházi/egyetemi mentorok bevonásával újszerű módon közelíti meg a fejlesztéseket, amelyeket a klinikai ellátás igényei vezérelnek. Talán ennek is köszönhető, hogy az MIT Catalyst piacképes projektjeinek aránya jelentősen meghaladja az MIT egyéb programjaiét és a hasonló orvosi-kutatási programok eredményeit. A program keretében 31 intézményben 88 kutatócsoport működik, közülük 16 már a projekt- vagy termék-fejlesztésig is eljutott, 5 startup indult el.

A program Európában 2020-ban kezdi meg működését. Európában az első fázisban 3 hub-ot hoznak létre: Madrid és Erlangen mellett Debrecen is a program teljes jogú európai képzési központja lesz. A Debreceni Egyetemnek ezzel fontos szerepe lesz az MIT Catalyst módszertanának európai meghonosításában és a gyakorlati, orvosi-klinikai szempontok érvényesítésében, hogy a kutatási programok valós klinikai igényeket elégítsenek ki, írja az Index.

(forrás: Index)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink