hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Kutatás- és innováció-fejlesztési program Debrecenben

Az intézmény eredményességének, önfenntartó képességének javítását célzó program kezdődik a Debreceni Egyetemen (DE): a Debrecen Venture Catapult Program című projektre csaknem 3,7 milliárd forint európai uniós, illetve hazai költségvetési forrást nyertek az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében.

Gémesi Zsolt, a program szakmai vezetőjének közleménye szerint a projekt részét képezi a kutatási és innovációs kapacitások fejlesztése, az inkubáció, a tudás- és technológiatranszferrel összefüggő tevékenységek javítása, valamint az intézmény tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő, tudásközvetítő tevékenységének erősítése. A projekt – amely 2021. szeptember 30-án zárul  egyik kiemelkedő célja a tudományos és kutatói utánpótlás feltételrendszerének javítása, a tudományos produktivitás növelése, valamint a doktori fokozatszerzési arány növelése.

Az innovációs ökoszisztéma központ kialakításával hiánypótló, támogató infrastruktúra jön létre az egyetemen, amely az ötletgazdákat hallgatókat, kutatókat  segíti céljaik megvalósításában, egyebek között egyetemi hallgatói inkubációs ösztöndíj program létrehozásával, innovációs, motivációs, tudásteremtési és tudásmegosztási-együttműködési kulcskompetenciák fejlesztésével, valamint képzési, tanácsadási szolgáltatás nyújtásával ismertette a szakmai részleteket Gémes Zsolt. Mint hozzátette: létrejön egy egyetemi inkubátor, amely életképes ötleteket keres és segít az azokat megvalósító csapatoknak lerövidíteni a piacra lépéshez szükséges időt.

A projektben kiemelt hangsúlyt kapnak az egészségiparhoz kapcsolódó fejlesztések és a külföldi egyetemekkel való együttműködés a közös kutatások és publikációk előmozdítására.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink