hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Mennyi lesz a nyugdíjasok egészségügyi kiadása?

Nyugdíjba vonulás után a havi bevételek 23 százaléka megy majd el egészségügyi kiadásokra, áll a K&H biztos jövő felmérésében, amit a ProfitLine idéz.

A havi bevételek jelentős részét, átlagosan 23 százalékát vihetik el az egészségügyi kiadások a nyugdíjba vonulás után - erre számítanak a 30-59 éves magyarok a K&H biztos jövő felmérése szerint.

A részeredmények alapján a megkérdezettek 17 százaléka azt várja, hogy a bevételeinek 10-14 százaléka megy majd erre a célra, 22 százalékuk azonban ennél jóval nagyobb kiadással tervez, szerintük a bevételek több mint 30 százalékát kell majd nyugdíjasként egészségügyi kiadásokra fordítani. A helyzetet a fiatalabbak látják a legsötétebben: minél fiatalabb valaki, annál többet szánna egészségügyi kiadásokra. Leginkább a 30-as korosztály említette, hogy a bevételük több mint felét költik majd erre, míg az 50-esek körében kiugróan magas volt azok aránya, akik szerint mindössze 10-14 százalékot visz majd el egészségük karbantartása.

A kutatásból az is kiderül, hogy meglehetősen bizakodóak a magyarok a jövőbeli egészségügyi helyzetüket illetően: a megkérdezettek 45 százaléka úgy látja, az átlagnál kevesebb problémája lesz nyugdíjasként. 80 százalék szerint, ha mégis megromlana az egészsége, akkor bízhat a családja vagy partnere segítségében. Érdekes, hogy elsősorban a nyugat-magyarországiak számítanak a családra baj esetén, míg a budapestieknél jóval alacsonyabb, mindössze 68 százalékos az arányuk. 77 százalék szerint pedig, ha lesznek is egészségügyi gondjai, meg tudja majd azokat oldani. A magyarok 36 százaléka ezzel szemben nem számít arra, hogy megérné a nyugdíjas kort, és mindössze 35 százalék számol azzal, hogy esetleg ápolásra szorulna.

További részletek

(forrás: Profitline)
hirdetés

Könyveink