hirdetés
2021. október. 27., szerda - Szabina.

Lendületben a Mesterséges Intelligencia Stratégia

A tervezettnél is gyorsabban zajlik Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiájának végrehajtása, mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Mesterséges Intelligencia Koalíció eredményértékelő sajtótájékoztatóján és szakmai napján.

Felidézte: tavaly szeptemberben jelentették be az ország 2030-ig szóló MI stratégiáját, ami a ma már 330 szervezetet tömörítő MI Koalíció több mint ezer szakértőjének bevonásával készült. A tárcavezető az elért eredmények között kiemelte: a stratégia alapján felállt a magyarországi MI ökoszisztéma saját intézményrendszere. Megkezdte a működését a magyar adatvagyon kezeléséért felelős Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ), év végére pedig elindult az MI Nemzeti Laboratórium, röviden MILAB. Ez utóbbi a mesterséges intelligenciával kapcsolatos k+f-fel és innovációval, valamint adatelemzéssel foglalkozik. Ezeknek az intézményeknek a tevékenységét egészíti ki az MI Innovációs Központ. Megnyílt a budapesti MI Innovációs Központ részeként két akcelerátor központ, ezek Zalaegerszegen és Debrecenben működnek majd.

A stratégia iparági fókuszterületein kijelölték a felelősöket és az első projektcsapatokat, ugyanis a stratégia megvalósítása megköveteli, hogy az abban meghatározott célokat a valós napi problémákra megoldást nyújtó projektekbe ültessék át. Ezeken a területeken is kifejezetten jól haladnak közlése szerint, és hamarosan az egészségügyben is elindul az adatbázis elemzése.

MO-archív
MO-archív

Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke elmondta: az MI akcelerátor központok célja, hogy a kkv-kat megismertessék az MI technológiákkal, illetve segítsék őket abban, hogy ki tudják választani a számukra legkedvezőbb beszállítókat. Kitért arra, hogy eddig 14 iparági projektet határoztak meg, a legnagyobb számban az energetika és az agrár szegmensben. Példaként említette, hogy csak az energetikában 20 felhasználási eset van napirenden.

Palkovics László kitért arra, hogy MI sandbox néven létrehoztak egy olyan MI tesztpályát, ahol szabadon ki lehet próbálni a megoldásokat. Megemlítette a közösség által kifejlesztett magyar nyelvi modelleket, amelyek szintén szabadon elérhetőek. Van olyan magyar természetes nyelvfeldolgozási technológián alapuló mobil alkalmazás, amely gyógyszerkapszulákat ismer fel, és tájékoztat a mellékhatásairól, illetve szedéséről.

A stratégia kiemelt eleme a társadalmi tudatosítás, amelynek keretében tavaly decemberben elindult az MI Kihívás kampánya. A miniszter hangsúlyozta, hogy ennek a végrehajtásában is jól állnak, már több mint egymillióan ismerkedtek meg a mesterséges intelligencia fontosságával. Eredetileg év végére tűzték ki az egymillió elérést, jelezte. Mindenkit arra bátorított, hogy látogasson el az mikihivas.hu oldalra, és végezze el az ott elérhető kurzust. A stratégia célja az is, hogy 2030-ig egymillióan juthatnak jobban fizető álláshoz a mesterséges intelligencia segítségével.

Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője arról tájékoztatott, hogy az MI szakmai napon és kiállításon a BME-n bemutatják, hol tartanak Magyarországon a mesterséges intelligencia fejlesztések, és áttekintést nyújtanak arról, hogy milyen területeken jutnak leginkább szerephez.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés