hirdetés
hirdetés
2019. szeptember. 22., vasárnap - Móric.
hirdetés

Svájci-projekt: az államtitkárság biztosítja a forrásokat a folytatáshoz

Lélegeztetőgépen a modellprogram

Nem pályázati pénzekből és modellprogramokból, hanem rendszerbe állított finanszírozásból kell fenntartani olyan praxisközösségeket, amelyek a Svájci-projekt tapasztalatait integrálva biztosítanak lakosságközeli ellátásokat.

Míg egy héttel ezelőtt úgy tűnt, február 28-ával eredményesen zárul, majd ezzel véglegesen meg is szűnik az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram, a projekt keddi, szakmapolitikai fórumán kiderült, hogy az ágazatvezetést sikerült meggyőzni a praxisközösségek fenntartásának fontosságáról. Ladányi Márta, egészségügyi ágazati koordinációért felelős helyettes államtitkár ugyanis bejelentette, az államtitkárság november végéig biztosítja a folyamatos működéshez szükséges forrásokat. Hogy pontosan mennyi pénzt szán minderre a szakpolitika, az nem derült ki, azt viszont már a múlt héten megírtuk, hogy a praxisok megszokott finanszírozásán túl havonta 21 millió forint kell ahhoz, hogy 16 település lakosainak igényeit a jövőben is kielégíthesse a négy praxisközösség.

A fenntartásban már megegyeztek a projekt vezetőségével, de csúszni fog a kifizetés, mert még folynak az egyeztetések – mondta Ladányi Márta, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a későbbiekben is elvárják a szakmai beszámolókat, hogy nyomon követhessék az eredményeket. A projektben kidolgozott módszertani tapasztalatokat ugyanis felhasználnák a 7 milliárd forintos EFOP keretből létrehozandó 30 újabb praxisközösségben is. Ezen a pályázaton egyébként indulhatnak a Svájci-projekt résztvevői is, így biztosítva a folyamatos működést 2017 novembere után is.

Innováció az alapellátásban

Rendszerszinten sikerült csökkenteni az esélyegyenlőtlenségeket a hátrányos helyzetű régióban – emelte ki az elmúlt 3,5 év eredményei közül dr. Papp Magor, a modellprogram szakmai vezetője. Több mint 200 000 preventív ellátási esemény, 80 százalékos részvételi arány az egészségi állapotfelmérésen, a jelentős számú új beteg felfedezése mellett 12 százalékkal kevesebb továbbutalás, a krónikus betegek életminőségének javulása – sorolta az eredményeket. Úgy vélte, a praxisközösségek kialakítása, ahol számos szakember támogatja a háziorvos munkáját, megoldást jelenthet a kiüresedő háziorvosi körzetek ellátására, hiszen a praxisokban folyó munka nagyobb része nem kíván orvosi kompetenciát. Ha mindezt még anyagilag is ösztönöznék – külön kiemelten a hátrányos helyzetű régiókban –, még hatékonyabb lehetne a működés. A gyógytornászok, dietetikusok, pszichológusok és népegészségügyi szakemberek tehermentesítik a háziorvosokat, és időben adekvát ellátáshoz juttatják a klienseket.

A Svájci-projekt jól eltalálta, hogy milyen szakdolgozókra lenne szükség a praxisokban, és ez a tavasszal végzett felmérés eredményei szerint egybeesik a háziorvosok elképzeléseivel – állapította meg Vajer Péter, a (hamarosan megszűnő) Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (NEFI) Alapellátási Igazgatóságának vezetője. Ugyanakkor úgy vélte, változtatni kell a háziorvosi munkához kapcsolódó negatív percepciókon, mert ezek elijesztik a fiatalokat ettől a hivatástól.

A program mellett érvelni nem nehéz, bár zavaró lehet egy új, ám működő példa megjelenése a rendszerben – célzott a praxisközösségeket övező bizalmatlanságra prof. dr. Ádány Róza, a Debreceni Egyetem (DE) Társadalomtudományi és Egészségtudományi Oktatási Központjának igazgatója. Kormányzati felelősségvállalás és az alapellátás reformja nélkül nincs esély a közösségek egészségi állapotának javítására. A Svájci-projekt emberek tömegeit juttatta olyan ellátásokhoz, amelyekhez korábban esélyük sem volt hozzáférni. A program egyedülálló abban, hogy az ellátottak teljes körének kíván szolgáltatásokat nyújtani, így mérsékelve a méltánytalan egyenlőtlenségeket. A munka folytatásához szükséges pénz biztosításával év végéig lélegeztetőgépre tették a praxisközösségeket, azonban a professzorasszony szerint megfelelő indikátorrendszerrel képesek lennének az önálló létezésre is.

Miért nem kezdtük el húsz éve?

A felnőttek körében nem következett be attitűdváltás, de az egészségügyi ellátásokat elutasító magatartás, ha nem is jelentősen, de csökkent – értékelte a modellprogram prevenciós szolgáltatásait dr. Sándor János, a DE Megelőző Orvostani Intézetének tanszékvezetője. Nem sikerült érdemben növelni a részvételt a rákszűréseken, és nem történt áttörés a kardiometabolikus megbetegedések prognózisában sem: a kliensek vércukor és vérzsírszinteredményei nem javultak szignifikánsan. Ennek az is oka lehet, hogy mindössze négy éve fut a program, és ez túl rövid idő ahhoz, hogy ki tudjanak bontakozni az eredmények, hiszen azért biztató jeleket is tapasztaltak. A monitorozás javulást mutatott a hipertóniakontrollban ugyanúgy, ahogyan a beteg-alapellátó közötti együttműködés indikátoraiban. A program hatékonyságát a 3-6-10 év múlva mért adatok támaszthatják majd alá dr. Szabó János, a Hevesi Praxisközösség koordinátora szerint is, a kiindulópont a 80 százalékos részvételi arány mellett felvett alapállapotfelmérés.

Optimistább képet festett a program egészségpolitikai vetületeiről dr. Sinkó Eszter, a projekt egészségpolitikai munkacsoportjának vezetője, aki méréseik bíztató eredményeinek ismeretében azt mondta, már húsz évvel ezelőtt be kellett volna vezetni a modellt. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának (SE EMK) felmérése rámutatott, hogy a klienselégedettség meghaladja a 90 százalékot, a programokon, amelyek fenntartását hasonló arányban igényelték a lakosok, a részvételi hajlandóság a kezdetektől fogva nőtt. Jó eredményeket értek el a gondozási tevékenységben, és csökkenést tapasztaltak a dohányzásban és alkoholfogyasztásban. A változó attitűdöt bizonyítja, hogy a programokban részt vevő kliensek végül nem feltétlenül tartották drágábbnak az egészséges táplálkozást.

A háziorvosok, védőnők és ápolók szemlélete is formálódott, a praxisok és szakemberek között megindult a kommunikáció és az információcsere, bizalmi tőke alakult. Sinkó Eszter megállapítását megerősítette Szabó János is, aki a rendszeres szakmai találkozók és megbeszélések prevenciós hatását emelte ki, amelyek megelőzik a kollégák kiégését. Bár az orvos-beteg találkozások száma megemelkedett, és a laborbeutalások száma is megugrott, ellenben csökkent azoknak a szakrendelési beutalásoknak a száma, amelyek összefüggésben álltak a helyben elérhető gyógytornával, dietetikai tanácsadással.

Hidak és igények

A nyolcvan százalékos átszűrtségi mutató kimagaslóan jó, soha populációs alapú, behívásos program ilyen eredményt nem tudott felmutatni. A lakosság 20 százaléka a segéd-egészségőrök invitálására vett részt a szűréseken és a különféle programokon, ez az arány kétszeres volt a cigány lakosság körében. Az új munkatársak megjelenése egyébként „világszabadalom”, a magyar praxisközösségekben alkalmaztak elsőként olyan dolgozókat, akik hidat képeztek a magasan képzett szakemberek és az alacsony státuszú, helyenként szegregáltan élő lakosság között. Mint arról dr. Kósa Karolina, a DE Magatartástudományi Intézetének igazgatója beszámolt, a segéd-egészségőrök azokat is elérik, akik soha nem vennének részt sem szűréseken, sem egészségmegőrzést szolgáló programokon.

Eltűntek a különbségek a települési és városi praxisok között – emelte ki az SE EMK felméréséből dr. Dózsa Katalin háziorvos, egészségügyi szakmenedzser. Egy kliens átlagosan ötször vett igénybe egy foglalkozást, a praxisközösségek ellátási területén élők 82 százaléka tudta, hogy van a közelében a háziorvosi rendelésen kívül elérhető egészségügyi szűrés, vagy egyéb szolgáltatás. Az ott élők 75 százaléka érezte úgy, hogy lakóhelyén javult az egészségügyi ellátás.

A Svájci-projekt összességében rámutatott, hogy még a hátrányos helyzetű régiókban is van igény az egészségre.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink