hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Legalább a maradékot kérik a beszállítók

Arra sincs pénz, hogy feltöltsék a készenléti raktárakat, emiatt egyre több műtétet kell halasztani, és ezért is nőnek a várólisták – tolmácsolja a kórházi beszállítók legfrissebb segélykiáltását a VG.

A tapasztalatok azt mutatják: mára már nemcsak a „hagyományosan” rosszul fizető vagy nagy intézményeknek, hanem a korábban jobban teljesítő, illetve közepes és kisebb kórházak tucatjainak is szinte kezelhetetlen mértékű a lejárt tartozásállománya. A cégek ekkora kintlévőségeket saját maguk képtelenek finanszírozni, de a magas költségek miatt a bankhitel sem járható út az alacsony árszínvonalon szállító cégeknek – magyarázza helyzetüket a lapnak Rásky László az Orvostechnikai Szövetség főtitkára.

Augusztus végére már 70,4 milliárdra forintnyi számla ellenértékével maradtak el a kórházak, ebből csaknem 30 milliárd forintot több mint 60 napja ki kellett volna fizetniük. A másik oldalon ez azt jelenti, hogy az Orvostechnikai Szövetséghez tartozó cégek árbevételének már az egynegyedét is meghaladják a kórházi adósságok, de egyes vállalatoknál a tartozások aránya az árbevétel 30–50 százalékát is eléri.

Az egészségügyi kasszában augusztus végéig felhalmozott, nagyjából 38 milliárd forintnyi „megtakarításból” ugyan felhasználtak szeptember elején mintegy 23 milliárdot a béremelésére, de Rásky szerint a még meglévő 15 milliárdra mindenképpen szüksége lenne a beszállítóknakolvasható a vg.hu-n.

(forrás: vg.hu)
hirdetés

Könyveink