hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Kocsis javaslata megbukik az ésszerűség tesztjén

Már hétfőn tárgyalja a Fidesz-frakció Kocsis Máté drogteszt-javaslatát – ebből az alkalomból kérdezett a területen jártas embereket a Népszava.

A Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken Facebook-oldalán javasolt a 12-18 év közöttiek, a választott politikusok és az újságírók számára évenkénti kötelező drogtesztet. Kocsis azzal indokolta ezt, hogy a drog életveszélyes, s a jövőben drogpolitika helyett drogellenes politikáról szeretne hallani – emlékeztet a lap.

A javaslatról megkérdezettek között Zacher Gábor toxikológus főorvos arról beszélt, hogy két szempontot érdemes megvizsgálni: technikailag kivitelezhető-e, s ha igen, megéri-e szakmailag az öltet megvalósítása. Zacher szerint természetesen megvalósítható a Kocsis által felvetett terv, ám legalább 50 milliárd forintra tehető az érintett három csoportot alkotó több százezer ember tesztelésének évenkénti költsége, az eszköz, az infrastrukturális és a személyzeti kiadások pedig további, legalább ekkora összeget emésztenének fel, miközben e vizsgálatok elvégzése messze nem térül meg a társadalom számára.

Ráadásul maga a módszer szakmailag sem nevezhető hatékonynak, hiszen egyfelől könnyen kicselezhető, másfelől valódi elrettentő erővel nem bír. Ha ugyanis valaki megbukik a teszten, az az eddig ismert eljárást vonhatja magával: droggal való visszaélés miatt a rendőrségnek a törvény szerint nyomozást kell indítania, az illetőt előállítják és büntetőeljárás indul ellene, majd végül elterelése küldik, amelynek szintén megkérdőjelezhető a hatékonysága, de az elrettentésre sem alkalmas. Az ötlet preventív hatása tehát nulla - foglalta össze Zacher. A szakember szerint ennek az irdatlan mennyiségű pénznek lenne helye máshol, az egészségügyi ellátás számos területén jó megtérüléssel lehetne kamatoztatni – olvasható a nepszava.hu-n.

(forrás: Népszava Online)

cimkék

hirdetés

Könyveink