hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Kiírták a kórházigazgatói pályázatokat

Kedden tíz kórházi vezetői pályázat jelent meg a kórházfenntartó honlapján, két főigazgatót és nyolc gazdasági vezetőt keresnek, szúrta ki a Népszava.

Főigazgatót egyelőre "mindössze" két helyre – a fővárosi Bajcsyba, valamint a karcagi városi kórházba keresnek. További nyolc vezetői pályázattal gazdasági igazgatókat cserélnének a fővárosi Bajcsyban, a Heim Pálban, a Jahn Ferencben, a jászberényi, a váci, a bajai, karcagi kórházban, valamint az Országos Onkológiai Intézetben. Az állásokra pályázóknak 30 napjuk van, hogy összeszedjék az adott poszt betöltéséhez előírt dokumentumokat. A kiírás szerint az állami kórházfenntartó a nyertes pályázók névsorát a benyújtási határidőt követő 60 nap múlva hirdeti ki. Azaz még három hónap bizonytalanság vár az érintett intézményekben dolgozókra, írta meg a Népszava.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink