hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Sinkó: Kórháztörvényre van szükség

Új helyzet lehet az egészségügyben, a következő években jelentősebb kormányzati beavatkozás várható, vélte Sinkó Eszter az InfoRádióban.

Az egészségügyben közelgő, markáns kormányzati változtatásokról sok szakemberétől igen eltérő véleménye van Sinkó Eszter egészségügyi közgazdásznak.

"Új helyzet van az egészségügyben, intézkedéscsomag lát nemsokára napvilágot" – vetítette előre Sinkó Eszter, aki szerint a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium versenyképességi programja olyan súlyú kérdésekkel is foglalkozik, hogy az egészségügyi szolgáltatások ma nincsenek rendes költségen finanszírozva, és ezen alapvetően változtatni kell.

"Ez azt jelenti, hogy muszáj az egészségügyi finanszírozáson olyan mértékben változtatni, hogy ez a közfinanszírozás mértékének a javulását is kell, hogy jelentse. Nem tudom, hogy a kormányzat idáig eljut-e" – húzta alá.

Szerinte az is biztos, hogy az ágazat különböző szereplőinek egymáshoz való viszonyát meg kell változtatni. "Arra gondolok, hogy a kórház és az alapellátás egymáshoz való súlyát újra kell rendezni. Egy kórháztörvényt mindenképpen megérne a mai helyzet, hiszen azzal, hogy költségvetési gazdálkodó intézményként vannak jelen a rendszerben, rengeteg üzemgazdasági veszteséget kell, hogy elszenvedjenek."

Magukkal a kórházakkal kapcsolatban is szerinte nagyon sok kérdés felmerül: "Például az orvosok foglalkoztatási kérdésköre; hogy milyen módon rendezzék a motiváció elszámolását, egyáltalán a kórházak tudjanak ezzel kapcsolatosan alapokat képezni. Mert az nem normális, hogy ha egy intézményben az eszközök cseréjére még 1 százalék sem áll rendelkezésre egy kórház büzdséjén belül. Ezekkel szisztematikusan kell foglalkozni. Ezen kívül nagyobb mozgástér kell a kórházigazgatóknak, hiszen lelassítja a folyamatokat, hogy annyi mindenért a fenntartóhoz kell fordulni és várni az engedélyükre" – hangoztatta Sinkó Eszter az InfoRádióban.

(forrás: InfoRádió)
hirdetés

Könyveink