hirdetés
2021. október. 21., csütörtök - Orsolya.
hirdetés

Kásler: minden feltétel adott a daganatos betegek gyógyításához

Magyarországon minden feltétel adott a daganatos betegek gyógyításához, mondta az emberi erőforrások minisztere a rákellenes világnap alkalmából tartott keddi, budapesti, korlátozottan nyilvános sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós kiemelte: mind a labordiagnosztika, mind a modern sugárterápiás eszközpark rendelkezésre áll a gyógyításhoz, és Magyarországon minden rákellenes gyógyszer ingyenesen hozzáférhető, a társadalombiztosítás több mint 350 daganatellenes gyógyszert finanszíroz.

A miniszter úgy fogalmazott, a rákellenes világnap lehetőséget ad arra, hogy ráirányítsa a figyelmet a megbetegedésekre, elsősorban a megelőzés fontosságára. Emlékeztetett, Magyarországon Európában az elsők között állították össze 1993-ban a nemzeti rákellenes programot, amely az Egészségügyi Világszervezet egyik "alapmunkája" lett. Mint fogalmazott, a daganatos megbetegedések elleni küzdelemnek több "tétele" van, így az életmód, a táplálkozás, vagy a kémiai rákkeltő anyagok kiszűrése, tehát azok a tényezők, amelyek hozzájárulhatnak a betegség kialakulásához.

A másik fontos lépés a megelőzésben, hogy a daganatokat olyan stádiumban ismerjük fel, amikor még nem okoznak tünetet – mondta, hozzátéve, populációs szintű szűrésre mindössze három szerv  az emlő, a méhnyak és a vastagbél  esetében van lehetőség.

A diagnosztikában és a terápiában is minden lehetőség adott  közölte az onkológus professzor. A patológiai vizsgálatok közül kiemelte a molekuláris patológiai vizsgálatokat, amelyek a tumorok biológiai tulajdonságait célozzák, hogy mely daganatképző kóros gének jelenléte felel az adott betegben a rosszindulatú elváltozás kialakulásáért.

A szűrésekről szólva Kásler Miklós kiemelte, hogy a méhnyakrák kialakulásáért felelős humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltásnál az átoltottság 80 százalékos, és 2018 őszén elindult a vastagbélszűrés. Utóbbival kapcsolatban beszámolt arról, hogy 570 ezer érintett lakosnak küldtek levelet a vizsgálatra, és 170 ezer esetben vissza is küldték a mintát. Az eredmények alapján nyolcezer esetben javasoltak további kolonoszkópiás vizsgálatot, amelynek során 2500 esetben úgynevezett rákmegelőző állapotot, háromszáz esetben pedig már daganatot diagnosztizáltak.

Kásler Miklós említést tett a háziorvosi praxisoknak 10,5 milliárd forintos kerettel meghirdetett Három generációval az egészségért programról, amellyel  egyebek mellett  szintén a megelőzés, a szűrésekre való mozgósítás a fő cél.

Az utolsó tíz évben az állam csaknem 90 milliárd forintot fordított az onkológiai struktúra felépítésére, korszerűsítésére  emelte ki a miniszter, hozzátéve, hogy a magyar onkológia és az Országos Onkológiai Intézet felkészültsége tette lehetővé, hogy tavaly Budapesten megalakulhatott a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Létezik-e jó halál?

    Vajon aki nagyon beteg, tudja-e, hogy meg fog halni? Mitől fél elsősorban? Miről szeretne beszélni velünk, családtagokkal, ápolókkal, orvosokkal? Hogyan...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Gyermekgyógyászat (5. kiadás)

    Ez a tankönyv elsősorban medikusoknak készült, akik tanulmányaik során először kerülnek kapcsolatba a gyermekgyógyászattal. E könyv...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Az agy érzelmi élete

    Vajon miért van az, hogy egyes emberek nagyon gyorsan helyrerázódnak egy-egy kudarc után, míg másokat sokáig emészt a kétségbeesés? Miért van az,...