hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

 

Inkább a túlsúly mint a dohányzás

Hosszútávon mindenképpen javít az egészségi állapoton a dohányzás abbahagyása, még akkor is, ha ez erőteljes hízáshoz vezet – állapította meg egy amerikai tanulmány a Zoom szerint.

A Harvard Egyetem által vezetett kutatás szerint a dohányosokhoz képest legalább 50 százalékkal kisebb eséllyel halnak meg idő előtt szívbetegségben vagy más kór következtében még azok is, akik a cigarettáról lemondva hízni kezdenek – írja az MTI nyomán a Zoom.

Az átfogó tanulmány több mítoszt megcáfol, melyek szerint a dohányzás abbahagyásának lehetnek a súllyal összefüggő káros egészségügyi következményei – mondta el William Dietz, a George Washington Egyetem egészségügyi szakértője.

“A tanulmány egészen egyértelművé teszi, hogy az egészségi állapot javul akkor is, ha megnő a testsúly. Ezt eddig nem tudtuk ilyen bizonyossággal” – mondta Dietz.

A tanulmány a The New England Journal of Medicine című szaklapban jelent meg a héten, ugyanebben a számában bemutatnak egy svéd tanulmányt is, mely szerint a dohányzás abbahagyása a legjobb dolog, amit a diabéteszben szenvedők tehetnek.

A cigarettában lévő nikotin elfojthatja az étvágyat és növeli az anyagcserét. Sok egykori dohányos, ha a cigaretta letételekor nem kezd többet mozogni, viszont többet eszik és hízik, annak általában kevesebb mint 4,5 kilogrammal, néhány esetben akár ennek háromszorosával is növekedhet a testsúly. Az erőteljes hízás okozhat diabéteszt, ami olyan problémákhoz vezethet, mint a vakság, idegi károsodás, szív- és vesebetegség és a végtagok vérellátásának romlása.

A tanulmány során megállapították, hogy a dohányzást abbahagyók esetében az első hat évben 22 százalékkal nőtt a diabétesz kialakulásának kockázata. Ezt a tanulmány “enyhe emelkedésnek” jelöli.

(forrás: Zoom)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink