hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.
hirdetés

 

Indul a nagy agyprojekt

Az Obama-kormány arra készül, hogy tízéves projektet hirdessen meg az agyműködés kutatására és átfogó feltérképezésére - közölte hétfőn a The New York Times.

Az Agyi Tevékenység Térképe (Brain Activity Map - BAM) elnevezésű projekt, amelyet márciusban szándékoznak útjára indítani, ugyanazt célozza az agykutatás terén, mint amit a Humán Genom Projekt (1990-2003) elért a genetikában.

A koordinált erőfeszítésben szövetségi hivatalok, magánalapítványok, neurológiai és a nanotechnológiai kutatócsoportok vesznek részt, hogy előmozdítsák az agyi neuronok milliárdjainak, a felfogásnak, a cselekvésnek és a tudatnak a jobb megértését.

A tudósok azt remélik, hogy a projekt elősegíti az Alzheimer- és a Parkinson-kórhoz hasonló betegségek jobb megértését, valamint egy sor mentális betegség gyógymódjának kidolgozását. A program egyúttal utat nyithat újabb eredmények felé a mesterséges intelligencia területén is.

A BAM, amelynek összköltsége több milliárd dollárra rúghat, a várakozások szerint része lesz az elnök által márciusban előterjesztendő költségvetési tervezetnek. Szakértők szerint az emberi agy feltérképezése és megértése sokkal nagyobb kihívást jelent, mint a géntérkép megalkotása.

Barack Obama elnök az unió helyzetéről szóló, múlt kedden elmondott beszédében az agykutatást olyan területként említette, mint ahol a kormánynak "be kell fektetnie a legjobb elképzelésekbe". "Minden egyes dollár, amelyet az emberi genom feltérképezésére fordítottunk, 140 dollár megtérülést hozott a gazdaságnak" - hangoztatta.

A The New York Times által megszólaltatott szakértők szerint az aktív emberi agy feltérképezését célzó, jövőbeni projekt nem azonos a Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) részvételével már elindított programnak, amelynek célja statikus agy modellezése. Az Obama-kezdeményezés jelentősen eltér majd attól a nemrégiben meghirdetett, svájciak irányította európai projekttől is, amely egy szilíciumalapú "agy" megépítését célozza.

Az új amerikai projektben, amelynek fő koordinátora a Fehér Ház tudománypolitikai hivatala lesz, a lap szerint a Nemzeti Egészségügyi Intézetek mellett részt vesz a magas szintű védelmi kutatásokért felelős ügynökség (DARPA), a Nemzeti Tudományos Alapítvány, a Howard Hughes Orvostudományi Intézet, az Allen Agytudományi Intézet, valamint mások mellett a Google, a Microsoft és a Qualcomm is. A BAM keretében - a csillagvizsgálók mintájára - egy sor "agyobszervatórium" létrehozását tervezik.

(forrás: MTI)

cimkék

agy, Bam
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink