hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Felmérést készített az MKSZ a klímahelyzetről

Így (nem) hűtenek a kórházakban

A műtők 33 százalékában, az intenzív osztályok 41 százalékában, a betegszobák 98 százalékban nincs hűtés, írja a Népszava.

Sok kórházban probléma a klimatizálás – derült ki a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) elnökének gyors felméréséből, amelyet Gulyás Gergely kancellária miniszter biztatására készítettek, számol be a Népszava. A szervezet valamennyi intézményében rákérdezett: jelent-e gondot a mesterséges hűtés hiánya.

Ficzere Andrea, az MKSZ elnöke elmondta: a 108 kórházból mintegy 46 válaszolt, miután nyár van – szerinte – ez nem is olyan rossz arány. A válaszok szerint az intézmények 67 százalékának a központi műtője klímás, 59 százalékuknak az intenzív osztálya is hűtött. A betegszobáknak viszont már csak a két százaléka klimatizált, az ambuláns vizsgálónak pedig csak a 9 százaléka. A válaszokból kitűnik az is, nem csak a klíma hiánya a gond, hanem az is, hogy a meglévők kétharmada elavult készülék, az intézmények felének pedig nincs pénze a karbantartásra. Mint az elnök elmondta: a válaszadók között volt olyan kórház is, ahol csak akkor lehetne beépíteni ilyen készüléket, ha az elektromos hálózatot is bővítik, cserélik. Ficzere Andrea szerint a kórházak hűtése nem csak a betegek, és a dolgozók kényelmét szolgálja, hanem a betegbiztonság fontos tényezője, mert amikor több mint 30 fok van egy egészségügyi intézményben jelentősen megnő a fertőzés veszélye is. Hozzátette: az adatokból a kórházszövetség elnöksége összesítést készített Gulyás Gergely kancellária miniszternek. Ettől azt várja, hogy a Miniszterelnökségen költségszámítás készül a kórházak klíma-problémájának megoldására. Mint mondta: ha idén már nem is, de jövő nyárra megoldódhat az intézmények hűtési gondja.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink