hirdetés
2021. február. 25., csütörtök - Géza.

Homeopátia: a gyógyszerhatóság gyomlál, kérdez és kivár

Közleményben reagált a magyar orvosakadémikusok minapi, homeopátiával kapcsolatos testületi állásfoglalására a gyógyszerhatóság (OGYÉI).

A  közlemény felidézi, hogy a homeopátiás szerekkel kapcsolatos hatósági eljárások jogi hátterét, majd idézi az intézet vezetőjét, dr. Pozsgay Csillát. Az OGYÉI főigazgatója szerint „a tudományos szakmai közéletben egyre több vitát vált ki a homeopátiás szerek létjogosultsága, ám a magyarországi hatóságnak egyelőre nincs tudomása arról, hogy a homeopátiás készítmények tekintetében az Európai Bizottság kezdeményezte volna a gyógyszerkódex módosítását, intézetünk a Bizottság állásfoglalását kérte a szabályozás esetleges módosításával kapcsolatban”.

Az OGYÉI felülvizsgálta korábbi gyakorlatát, és folyamatosan módosítja a korábbi kísérőiratokat annak érdekében, hogy egyes, kizárólag a homeopátiás hagyomány alapján bekerült információk, így pl. „a szervezet öngyógyító képességét serkentik” típusú állítások ne szerepeljenek, vagy csak az információ forrásának megjelölésével szerepeljenek azokban.

A főigazgató szerint a homeopátia elfogadottsága országonként eltérő és vannak olyan területek, így például a gyermekgyógyászat, ahol ezen készítmények létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen.

„Tudomásul kell venni, hogy a hagyományos klinikai vizsgálatok nem alkalmasak a homeopátiás szerek hatásosságának igazolására. Vélhetően hosszabb folyamat lesz míg ezen készítmények helyét és szerepét pontosan tisztázni lehet. Ha betiltanánk a homeopátiás szerek alkalmazását – amire a jelenleg egyébként nincs lehetőségünk, – akkor sokkal kevésbé ellenőrizhető környezet alakulna ki, ez pedig megengedhetetlen” – idézi Pozsgay Csillát az OGYÉI közleménye.

 

(forrás: OGYÉI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink