hirdetés
hirdetés
2019. augusztus. 18., vasárnap - Ilona.
hirdetés

Hatodszor tüntettek a klímavédelem fokozásáért

Immár hatodik egymást követő csütörtök délelőtt vonultak utcára fiatalok, főként diákok ezrei Belgiumban, hogy határozottabb fellépést követeljenek a klímaváltozás ellen.

A rendőrség tájékoztatása szerint ezúttal Brüsszelben mintegy 11 ezren, Monsban pedig ezren gyűltek össze. A brüsszeli tüntetésre sokan érkeztek az ország más részeiből is, középiskolások mellett nagy számban vettek rajta részt egyetemi hallgatók, és a Nagyszülők a klímáért nevű mozgalom is képviseltette magát.

Sok tiltakozó transzparenseket tartott fel, ezekre egyebek mellett azt írták, hogy "Nincs másik bolygónk!" és "Le a fosszilis energiahordozókkal!". Többen pedig a Valentin-naphoz igazították üzeneteiket, például egy táblán az volt olvasható, hogy "Egyedülálló keres stabil éghajlatot tartós kapcsolat céljából".

A Youth for Climate nevű mozgalom által szervezett demonstráció résztvevői olyan ambiciózus klímapolitika elfogadását követelik a belga kormánytól és az Európai Uniótól, amelynek célja, hogy 1,5 Celsius-fok alatt maradjon a Föld légkörének felmelegedése az iparosodás előtti mértékhez képest. A szervezők azt közölték, hogy a május végi belgiumi és európai parlamenti választásokig minden csütörtök délelőtt, tanítási időben felvonulnak, amíg nem kapnak megfelelő választ a politikai vezetőktől.

Flandriában kedden számos iskolában megtartották a korábban meghirdetett, úgynevezett Vastag Pulóver Napját, amelynek keretében letekerték a fűtést a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében. Jövő kedden pedig a részt vevő oktatási intézmények erre vállalkozó tanulói kerékpárral mennek majd iskolába.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink