hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Folytatódhat a NAP

További négy évig folytatódhat a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) – mondta a kemma.hu szerint Pálinkás József Pécsett.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke Pécsen, a program záró konferenciáján, a magyar felsőoktatás napján a Kodály Központban rendezett tanácskozás megnyitóján elmondta: az eddigi 12 milliárd forintos támogatás után az NFKIH 6,5 milliárd forinttal járul hozzá a program folytatásához.

Elkezdődik egy nemzeti kvantumtechnológiai program, amely remélhetően sikeresen összefogja majd az ezen a területen zajló magyarországi kutatásokat. Olyan programokat terveznek továbbá, amelyekben egyszerre van jelen a kutatók közötti verseny és az együttműködés – tette hozzá Pálinkás József.

Freund Tamás agykutató, a NAP elnöke az eddigi eredmények között megemlítette, hogy új gyógyszerjelölt vegyületeket fedeztek fel az Alzheimer- és a Parkinson-kór gyógyítására, új felfedezést tettek az örökletes Huntington-kór kezeléséhez, hozzájárultak a kognitív zavarok megismeréséhez és több sikeres bionikai kutatást végeztek el.

Felidézte: az agykutatási programot az indokolta, hogy 2010-ben Európában 798 milliárd eurót fordítottak idegrendszeri betegségek gyógyítására, kezelésére, ami súlyos gazdasági és szociális teher a társadalomnak, a családoknak; ennél fogva az agykutatás halaszthatatlan politikai feladattá vált.

A NAP két alprogramjában négy év alatt 89 új kutató laboratóriumot hoztak létre és jelentős infrastrukturális fejlesztések történtek, többek között funkcionális MRI-labor készült az MTA Természettudományi Kutató Központjában, humán agyszövetbank és nagyfelbontású EEG-berendezés a Semmelweis Egyetemen, neuro-onkológiai labor a Debreceni Egyetemen vagy neurofiziológiai, biomarker labor a Szegedi Tudományegyetemen- jegyezte meg.

A NAP hosszú távú célja, hogy hozzájáruljon a társadalmi kiadások csökkentéséhez, valamint, hogy segítse az egészségipar fenntartható fejlődését – mondta a program elnöke a kemma.hu beszámolója szerint.

(forrás: KEMMA)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink