hirdetés
2022. június. 27., hétfő - László.
hirdetés

Erőszakba torkollott Brüsszelben a járványügyi intézkedések elleni tüntetés

Ukrajnában várhatóan február közepén tetőzik a koronavírus-járvány mostani, legújabb hulláma, közölte újságírókkal Viktor Ljasko egészségügyi miniszter. Nemzetközi kitekintés.

A koronavírus okozta Covid-19-járvány kezdete óta először emelkedett 300 ezer fölé az egy hét alatt kimutatott új fertőzöttek száma Oroszországban, ugyanakkor a halálozások száma tovább csökkent, és 2021 nyara óta először nem érte el az ötezret, közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség az operatív törzs adatait összesítve.  Az igazolt új fertőzöttek száma január 17-23. között 304 657 volt, ami csaknem a duplája az egy héttel korábbinak. A 24 óra alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma vasárnap immár harmadik egymást követő napon döntötte meg az abszolút rekordot, és 63 205-tel 11 108 191-re emelkedett. A napi növekmény országosan 0,57 százalék volt. Moszkvában is példátlanul sok, 17 528 új esetet regisztráltak vasárnapra.

Oroszország 85 régiójából immár 64-ben mutatták ki az omikron vírusvariánst. Az új páciensek 51,9 százalékát a delta variáns, 48,9 százalékát pedig az omikron és más nem domináns mutánsok fertőzték meg. Alekszandr Gincburg, a Szputnyik V vakcinát kidolgozó Gamaleja Központ igazgatója az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy éppen a nagyon gyors terjedése miatt nem az omikron lesz a SARS-Cov-2 utolsó mutánsa, és hogy az a vírusvariáns nem segít a járványból való kilábalásból, mert minél ragályosabbá válik, annál a valószínűbb, hogy új változatai jelennek meg. Az akadémikus úgy vélekedett, hogy a vírus terjedése elleni küzdelemhez a lakosság 75-80 százalékát át kell oltani.

Oroszországban a kollektív védettség szintje egyelőre nem éri el a 65 százalékot. Az orosz kormány sajtószolgálata szombaton közölte, hogy a kabinet megkezdte a SARS-CoV-2 új mutánsa miatt kidolgozott új terv végrehajtását, valamint az egészségügyi rendszer felkészítését a fertőzötteknek nyújtandó segítségnyújtásra.

Andrej Iszajev, a DNKOM molekuláris genetikai kutatásokkal foglalkozó tudományos központ alapítója és vezérigazgatója a TASZSZ-nak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy Oroszország a következő két hétben a napi új esetek számában megelőzheti Franciaországot, ahol az elmúlt napokban naponta több mint 400 ezer esetet észleltek.

Az új koronavírusos fertőzés következtében egy nap alatt 679-en vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 326 112-re nőtt Oroszországban. A felépültek száma 23 045-tel 10 023 622-re gyarapodott. Az országban 758 457 aktív esetet tartanak nyilván, az elmúlt egy nap alatt 6211 beteget szállítottak kórházba, ami 37,3 százalékkal volt kevesebb az előző napinál.

*

Erőszakba torkollott Brüsszelben a koronavírus-járvány miatti intézkedések elleni vasárnapi tüntetés, a rendőrség vízágyút és könnygázt is bevetett, írta a The Brussels Times hírportál. A demonstráció jó ideig békés menetelésként zajlott, de később a tüntetők egy csoportja az uniós intézményeknek helyt adó városrészben összecsapott a rendőrséggel. A tudósítások szerint a tüntetők károkat okoztak a közelben lévő járművekben és épületekben is, és betörték az Európai Külügyi Szolgálat irodájának ablakait is.

A tiltakozó akciót, amelyen más belga lapok tudósításai szerint mintegy 50 ezren vettek részt, a Europeans United szervezet kezdeményezte. Az egyesület elnöke, Tom Meert elmondta a belga sajtónak: a járványügyi intézkedések "nem demokratikus" végrehajtása ellen tüntettek.

 A La Libre Belgique című belga napilap szerint a szervezet a demonstrációra hívó közleményében arra hivatkozott, hogy "a koronavírus terjedése, a kórházak túlzsúfoltsága és a rossz egészségügyi állapotú emberek halála nem lehet ok arra, hogy a kormányok eltérjenek az alapvető szabadságjogok biztosításától". A mozgalom azt is bírálja, hogy a kormányok nem szerveznek nyilvános vitát a tudományos szakvélemények alapján meghozott döntéseiket megelőzően.

A belga kormányfő pénteken bejelentette, hogy az érvényben lévő korlátozásokat enyhén lazítani fogják, és arról is beszélt, hogy a védettségi igazolvány érvényességének fenntartásához kötelező lesz a harmadik oltása beadatása a második oltást követő öt hónapon belül.

*

Az ukrán  tárcavezető nemrégiben jelentette ki, hogy már elkezdődött az országban az újabb hullám, amelyet főként a vírus különösen fertőző omikron variánsának terjedése okoz. Andrij Szadovij, a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) polgármestere közben arról számolt be, hogy a városban egyre több gyermek betegszik meg, a számukra kijelölt kórház már telítődött, ezért újabb intézményt nyitottak meg Covid-fertőzött kiskorúak fogadására, amire eddig nem volt példa a járvány két éve alatt. Kifejtette, hogy mintegy tízezer beteg gyermek van jelenleg a városban, és több iskolában emiatt távoktatásra tértek át. Megjegyezte, hogy ezzel egy időben a felnőttek között messze nem olyan magas a kórházi ellátásra szorulók száma, pénteken még 304 beteget ápoltak egészségügyi intézményben.

A szintén a nyugati országrészben lévő Ivano-Frankivszk megye viszont - elsőként az ukrajnai régiók közül - hétfőtől átkerül a járványhelyzet szerinti legszigorúbb korlátozásokkal járó vörös kategóriába. A többi régió, beleértve a fővárost, Kijevet és Kárpátalját a jelenlegi legenyhébb sárga besorolásban van - jelentette az UNIAN hírügynökség.

Ukrajnában a tömegrendezvényeket, bevásárlóközpontokat, kulturális és sportlétesítményeket a vörös kategóriában lévő régiókban csakis azok látogathatják, akik felvették a védőoltás mindkét dózisát, meggyógyultak vagy friss negatív PCR-teszttel rendelkeznek. A sárga besorolású régiókban ehhez elegendő az oltás első adagjának felvétele is.

Az azonosított fertőzöttek száma Ukrajnában vasárnapra 15 444-gyel 3 857 455-re, az elhunytaké 86-tal 99 215-re, az aktív betegekké pedig több mint 13 ezerrel 175 332-re emelkedett. Az elmúlt napon 2774 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba. A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 14 457 249-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 698 589-en pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik, emlékeztető oltást eddig 203 445-en kaptak. Szombaton 38 861 embert oltottak be.

*

A világon 351 069 733 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 595 986 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 348 662 401 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 590 322 volt.  A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink