hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Elmaradhat a tömeges felmondás a Honvédban

Öt napon belül kell dönteniük az intézmény dolgozóinak: vállalják a honvédségi státuszt vagy elveszítik a munkájukat, írja a Népszava.

A Honvédkórház hét fővárosi és öt vidéki telephelyén több ezer civil alkalmazottnak, köztük orvosoknak, ápolóknak és más szakdolgozóknak a következő öt napban kell dönteniük arról: vállalják a honvédelmi alkalmazotti státuszt, vagy otthagyják a kórházat? A lap úgy tudja, jelen állás szerint elmaradhat a tömeges felmondás.

Karácsony előtt a törvénykezési hajrában a túlóra-törvénnyel egy időben fogadták el azt a jogszabályt is, amely január elsejétől automatikusan a honvédelmi alkalmazotti státuszba terelte a honvédségi fenntartású intézmények civil munkavállalóit.

A legharcosabb hat „szószóló” orvost a honvédelmi miniszter a múlt hét végén a kórház parancsnokával együtt magához rendelte. A megbeszélésről már harci kedvüket vesztve jöttek vissza az orvosok. Információink szerint négy-öt traumatológus, néhány sürgősségi szakember, valamint a héten újranyitott koraszülött centrum munkatársai tartanak még ki a távozás mellett. Az, hogy tényleg távoznak-e, hétfőn derülhet ki, amikor le kell adniuk az aláírt új munkaszerződéseket, írja a lap.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink