hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Egyelőre nincs egyezség a budai centrumkórház helyéről

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában döntenek majd a budapesti járóbeteg-ellátás következő ötévi fejlesztésére szánt 50 milliárd forint sorsáról.

Egyetértés alakult ki a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában csütörtökön azokról a feltételekről, amelyeket a Fővárosi Közgyűlés fogalmazott meg a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezésével kapcsolatban, ezeket pedig a kormány rendeletben rögzíti december 31-éig.

A találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, hogy a tanács olyan fórum, amely lehetőséget biztosít a főváros és a kormány közötti vitás kérdések rendezésére. A csütörtöki találkozót követően is maradtak vitás kérdések, de vannak olyan területek, ahol egyetértés, illetve közeledés történt. Közölte, úgy látják, a déli városkapu és a budapesti egészségügyi fejlesztések területein egyetértésre tudnak jutni, a kabinet Egészséges Budapest programjában ugyanis több forrás áll rendelkezésre, mint amennyit a főváros kért a járóbeteg-ellátás fejlesztésére. A tárcavezető azt mondta, arra kérték a főpolgármestert, hogy a stadionstophoz hasonlóan oldja fel a kórház-, híd- és múzeumépítési stopot is. Utóbbiakkal kapcsolatban közölte, a kormány szeretné az eredeti helyszínen felépíteni az új dél-budai centrumkórházat, ebben azonban nem tudtak egyetértésre jutni, mivel a főváros alternatív helyszíneket javasolt.

Gulyás Gergely és Karácsony Gergely közös sajtótájékoztatója a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése után  Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Gulyás Gergely és Karácsony Gergely közös sajtótájékoztatója a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése után Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, hogy a találkozó előtt voltak baljós árnyak, de eredményesnek gondolja az egyeztetést, mivel számos ügyben jelentős előrelépés történt. Reményét fejezte ki, hogy az FKT stabil párbeszédet tesz majd lehetővé a kormány és a főváros között. A budapestiek szempontjából győzelemként értékelte, hogy az atlétikai világbajnokságra olyan létesítmény valósul meg, amelyet a többség támogat, és a rendezvény után valamennyi sportot szerető ember használhat.

A budapesti járóbeteg-ellátás következő ötévi fejlesztésére szánt 50 milliárd forintos csomag felhasználásáról közösen döntenek majd az FKT-n belül, a kerületi igények figyelembevételével. A főpolgármester örömét fejezte ki, hogy a kormány szeretné felújítani a Szent János Kórházat. Az új dél-budai centrumkórház helyszínéről azonban szakmai vitájuk van. A főváros azért javasolt a Kelenföldi pályaudvarhoz közeli területeket, mert a kormány által kinézett rész jelenleg nem közelíthető meg közösségi közlekedéssel.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink