hirdetés
2024. április. 17., szerda - Rudolf.

Bíróságra vitték a terápia-vitát

Pert indított egy meleg kínai férfi egy csungkingi pszichiátrai klinika ellen, amelyben önként vállalt kezelése során egyebek mellett elektrosokkal próbálták meg heteroszexuálissá tenni.

A melegek jogaiért síkraszálló egyik civil szervezet, a Beijing LGBT Center állítása szerint ez lesz az első ilyen, vagyis a terápiát kifogásoló per. Ők azt remélik, hogy az egyes szakkórházakban és kisebb magánklinikákon előforduló gyakorlatnak a végét jelenti a pekingi bíróságon benyújtott kereset.

A 30 éves Jang Teng, aki szülei nyomására, "a gyógyulás reményében" vállalkozott a kezelésre, azt panaszolta, hogy a terápia, benne az elektrosokkal és a hipnózissal, végeredményben fizikai és mentális sérülést okozott neki. Mint mondta, egy kisvárosból származik, ahol erősek a tradíciók, s a szülei azt szerették volna, ha megnősül és gyereke lesz. Mint mondta, ő maga mostanra tudta elfogadni, hogy az azonos neműekhez vonzódik.

Jang ügyvédje úgy fogalmazott, hogy a februári történések után a férfi személyes és egészségügyi jogainak megsértése miatt keresnek most jogorvoslatot. A klinikán ugyanis azt mondták, hogy az alkalmazott elektrosokk nem veszélyes, "olyan, mint egy szúnyogcsípés", de végül Jang egészsége károsodott tőle. Kifogásolják, hogy a terápiát alkalmazó intézmény nem kérte a "betegnek" a kezelési eljáráshoz való írásos hozzájárulását. Egyben azzal is érvelni próbálnak, hogy a homoszexualitás nem betegség, tehát nem kell gyógyítani.

Az ügyvéd elmondta, hogy több mint 14 ezer jüan (531 ezer forint) kártérítést kérnek, ami visszamenőleg fedezné a terápia költségeit, a repülőjegyet Csungkingba és a kezelés ideje alatt elmaradt jövedelem összegét. Egyúttal bocsánatkérést is követelnek. Ítéletet fél éven belül várnak.

Kínában hivatalosan 2001-től nem számít "mentális zavarnak" a homoszexualitás, a témáról rengeteg szó esik és a melegek - különösen a nagyvárosokban - egyre nyíltabban felvállalják másságukat. Az országban meleg szórakozóhelyek működnek, olykor-olykor az azonos neműek közötti szimbolikus házasságkötésről is jelennek meg hírek. Ugyanakkor még mindig százmilliók számára elképzelhetetlen és elfogadhatatlan, hogy például a gyerekük, hozzátartozójuk nyíltan is vállalja másságát, szakítson a hagyományos családmodellel.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink