hirdetés
2022. május. 18., szerda - Erik, Alexandra.
hirdetés

Biológiai sci-fi az irodalomban és a moziban

Genomba rejtett üzenet, értelmes vírusok, érzelmes androidok, másik dimenzióba jutás teleportációval, testrablás – űrkutatással foglalkozó sorozatunk utolsó részeként bemutatjuk, a tudományos fantázia milyen izgalmas gondolatkísérletekre ad lehetőséget.

 

Gépek, emberek, fertőzések

 

DNS a palackban

 

„Képzeljük el a következő sci-fi cselekményt. A mű nagyobbára a mienkével megegyező technológiai környezetben játszódna, mindössze felpörögnének kissé az események. Jim Crickson professzort elrabolja egy gonosz idegen erő, és arra kényszeríti, hogy biológiai fegyvereket kikísérletező laboratóriumaiban dolgozzék. A civilizáció megmentéséhez elkerülhetetlen, hogy néhány szigorúan titkos információt a külvilág tudomására hozzon, csakhogy minden normális kommunikációs csatorna megtagadtatott tőle. Egy kivételével. A DNS kód hatvannégy triplet »kodonból« áll, amely elegendő a teljes kis- és nagybetűs ábécé, a tíz szám, térköz és egy pont átírására. Crickson professzor leemel egy fertőző influenzavírust a laboratóriumi polcról, és genomjába beírja palackpostája teljes szövegét, tökéletes angol mondatokban. Többször is elismétli üzenetét a manipulált genomban, amelyhez könnyen felismerhető »zászlójelzést« biggyeszt – mondjuk az első tíz törzsszámot. Ezt követően beoltja magát a vírussal, majd egy emberekkel telezsúfolt helyiségben tüsszögni kezd. Influenzajárvány söpör végig a világon, és távoli országok orvosi laboratóriumaiban lázasan próbálják feltérképezni a genomot az oltóanyag elkészítéséhez. Hamarosan kiderül, hogy a genomban furcsa minta ismétlődik. A törzsszámokon felbátorodva – amelyek semmiképpen nem köszönhetők a véletlennek – valaki kódtörő módszereket javasol. Innen már rövid út vezet Crickson professzor üzenete teljes szövegének megfejtéséhez, amelyet szertetüsszögött a világban.”

 

Gyarmatosító vírusok

 

Richard Dawkins biológus gondolatmenete akár a biológiai science-fiction művek őstípusa lehetne. Nem számítva Dawkins jellegzetes humorát – elképzelt történetében a főhős neve a genetika úttörőinek, Cricknek és Watsonnak a nevéből lett összegyúrva – alighanem elmondható, hogy a biológiai sci-fik alapját többnyire valamilyen fertőzés adja. Többféle értelemben is. A fertőzést ugyanis felfoghatjuk olyan metaforaként, amely valamilyen idegen, külső, általában kártékony dolognak a behatolását jelenti a belsőbe, s aminek hatására a belső elveszíti addigi integritását. Valamennyien emlékezhetünk filmekre, amelyekben vízfejű marslakók szállják meg bolygónkat. Az inváziós sci-fi alapvetően ezekre a félelmekre játszik rá, jóllehet az ötvenes évek e „gyöngyszemeinek” nagyon is erős politikai olvasata volt. Az invázió azóta a testre szűkült, a biológia genetikai fordulatával az egyén határait jelölő testre koncentrálódott.

 

Mennyire ember az android?

 

A tudomány eredményeitől való félelem (kontrollálhatatlanná váló kísérletek, rossz kezekbe kerülő anyagok, a technológiai fejlődés túlnő az ellenőrizhetőségen stb.) természetesen a sci-finek sok válfaját életre hívta. Gép és ember keveredésének víziója az alapja például a cyberpunk műfajának, amely erős szálakkal kötődik a biológiához: Philip K. Dick (akinek teljes munkásságát ezekben az években jelenteti meg magyarul az Agave Kiadó) nevezetes műve, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? azzal a kérdéssel foglalkozik, vajon az emberek mintájára létrehozott androidokat és állatokat miként lehet megkülönböztetni az embertől, ha az android is képes átmenni az úgynevezett empátiateszten (képes átérezni, amit a másik), míg az emberek egy csoportja képes lehet arra, hogy „elrontsa” a tesztet. A beleérzés képessége, amely itt a humánum egyik legfőbb attribútuma, ugyanúgy tulajdonsága lehet szerves és szervetlen alapú létezőnek. A Terminátor című sci-fi második részében az Arnold Schwarzenegger által alakított gépet folyamatosan foglalkoztatja, miért könnyeznek az emberek. Bár a történet során a kisfiú John Connor megtanítja a robotot mosolyogni és szlengben beszélni (a terminátor utánzással meglepően gyorsan tanul), a film végén kulmináló apa-fiú viszonyban a gép pusztán megérti a sírás lényegét, de elismeri, ő maga sohasem képes rá.

 

Túl az érzékelhető világon

 

Gép és ember, szerves és szervetlen keveredésének drámája mellett a test fentebb említett biológiai „inváziója”, átalakulása, mutálódása, kiterjeszthetősége a legfőbb dilemmája a biológiai sci-fiknek. Greg Bear terjedelmes munkásságában kiemelt jelentőséget tulajdonít a test „eltűnésének”, az értelmes vírusok elszaporodásának, valamint a szellem virtuális expanziójának (például a magyarul is olvasható regényében, A vér zenéjében), s minthogy az intelligenciának a testen kívüli továbbvihetőségét egyúttal tudományos kérdésnek tekinti, művei a katasztrofális következményekkel járó fertőzések, intelligens vírusok elszabadulásának tekintetében is pozitív tudományképet sugallnak. Innen nézve ugyancsak rendkívül következetes alkotónak mondható David Cronenberg: elementáris erejű mozija, A légy a test mutációja során is arra a térre („plazmatóra”) irányítja a figyelmet, ahol a test mint olyan látszólag megszűnik. A tudós Seth olyan teleportáló gépet épít, amely a (szerves) anyag továbbításakor egy alig mérhető pillanatra az érzékelhető világon kívüli létezésbe küldi a testet, így az idő között, amíg a teleport egyik fülkéjéből eltűnik, majd a másikban felbukkan a test, voltaképp elveszíti korábbi felépítését, s ami a másik oldalon „kijön”, egy egészen új szerkezet, melyet úgyszólván a gép épített újra a molekuláris minta alapján. A gépezetbe éppen hogy nem por, hanem légy kerül, így a teleport rendszere a két testből készít egy újat. Az ezt követő leépülés nemcsak az egyén határainak, az identitás felszámolódásának poszthumán tapasztalatát mutatja, de azt is, hogy a test megszűnésének „tudományos” pillanata egyben a test/szellem különbségtételt is megszünteti (hiszen a nem érzékelhető test is Seth elmondása szerint egyfajta „plazmatóban fürdik”).

 

Idegenek hatalmában

 

Klasszikus inváziós sci-fiként indul, majd a test, végül az egyén birtoklásának dilemmájává fokozódik Stephen King népszerű regénye, A rémkoppantók. A vidéki birtoka közelében, a földben csodálatos objektumot fölfedező főhősnő, Bobbi Anderson a rabjává válik a hatalmas tárgy kiszabadításának, ám a város hamarosan az ismeretlen szerkezet uralma alá kerül. Igaz ugyan, hogy valamennyi lakó különleges képességek birtokába jut (az író humorát jellemzi, hogy a westernregényeket publikáló főhősnő kifejleszt egy furcsa, szürrealista írógépet, mely a felszínre sem bukkanó gondolatokból készít zseniális új szövegeket, miközben hősünk szorgalmasan ássa ki az – időközben kiderül: - űrhajót a földből), ám a történet előrehaladtával a város lakóinak teste és tudata leépül: a csúcsjelentben Bobbi voltaképp az űrhajóban rekedt idegenek fajának egyik példányává változik. A horror műfajára ablakot nyitó biológiai sci-fi e helyütt is megadja a lehetőséget, hogy tágabb, társadalmi-politikai, vagy akár pszichológiai perspektívából olvassuk: az űrhajó és a városka lakóinak testét és tudatát megfertőző, manipuláló, végül megsemmisítő, mindvégig ismeretlen idegenek bármiféle függőség (például drog, alkohol) vagy hatalmi technika allegóriájává válnak.

 

Bio-horror kontra humánum

 

A biológiai sci-fik lehetséges üzenete tehát olyan összefüggésben értelmezhető, mely a (tág értelemben vett) fertőzések konkrét hatásairól nagyon is tudományos alapon kíván szólni – tehát nem veszélyt, hanem fontos kihívást lát a tudományban –, ugyanakkor szélesebb értelemben sem állítja feltétlenül szembe mindezt a humánummal. A közelmúltban jelent meg Danny Boyle nagyszerű bio-horrorja, a 28 nappal később, valamint folytatása, a 28 héttel később. A történet szerint majmokon kikísérletezett vírus tombol végig Nagy-Britannián. A düh vírusa – mely vér és nyál útján terjed – agresszív, dühöngő fenevadakká változtatja az embereket, akik valamennyi emberi tulajdonságukból kivetkőzve végeznek minden útjukba kerülővel. A túlélők önmaguk közt sem jutnak dűlőre; a film második részében a vírusra immunis, genetikai mutációt hordozó kisfiú Párizsba menekítése a cél, hiszen véréből, mely hordozza a vírust, előállítható az ellenanyag. A kisfiú iránt mutatott emberiesség, az oltalmazás az ellenanyagért folytatott küzdelmen túl azt a humanitást is jelöli, amellyel szemben a düh vírusának hatása a társadalmi agresszió metaforájává válik. A dolog szomorú pikantériája, hogy az összefogásban újraszerveződő, a mentést, az újjáépítést célzó közös emberi cél végül önmaga áldozatává válik: az immunis kisfiú Párizsba szállítása 28 nappal később katasztrofális következményekkel jár… Úgy tűnik, a társadalmi agresszió fertőző is lehet, akár egy betegség: a biológiai sci-fik azonban mégis inkább azt nyomatékosíthatják, hogy a tudomány haszna tudományos előrelépések sorozatát eredményezi.

L. Varga Péter
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink