2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Bekerülni a világ legjobb 100 felsőoktatási intézménye közé

Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem július 1-jén hivatalba lépett rektora programjában kiemelt hangsúllyal szerepel, hogy az egyetem bekerüljön a világ legjobb 100 felsőoktatási intézménye közé.

Ehhez szerinte a transzlációs kutatások számának növelése szükséges: az olyan elméleti kutatások előnyben részesítése, amelyek a klinikumban egyértelműen diagnosztikus vagy terápiás előnyt hozhatnak. Az egészségipar elképesztő lehetőségeket jelent, ennek a robbanásszerű fejlődésnek pedig fontos, hogy része legyen az egyetem is. Mint hangsúlyozta, az oktatás, kutatás-innováció, gyógyítás kölcsönhatásban állnak egymással. A rektor hozzátette, hogy az elméleti intézetek vezetőivel történt egyeztetés során javasolta, hogy keressék a kapcsolatot a klinikákkal, mivel manapság komolyabb összegre pályázni csak transzlációs kutatással lehet mindenhol a világban, ehhez pedig elsősorban egyetemen belül kell partnert keresni, és csak ezután nemzetközi viszonylatban. Mindez pedig véleménye szerint azért is fontos, mert így a fiatal kutatók azt érezhetik, hogy nem kell külföldre menniük ahhoz, hogy egy komolyabb, izgalmas kutatásba bekapcsolódjanak, emellett a sikeres tudományos munka megteremti a maga anyagi bázisát is, mivel képes magán-, illetve állami tőkét is vonzani.

A betegellátási, oktatási infrastruktúrát is érintő Semmelweis XXI. fejlesztési projekttel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a minél gyorsabb eredmények érdekében a fejlesztésekben érintett szervezeti egységeknek elő kell készíteniük – racionálisan megvalósítható – terveiket. A prioritást a tervezés előrehaladottsága és a szükség, illetve a kormányzati elképzelések, források határozzák meg – tette hozzá.

Dr. Merkely Béla (Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem)
Dr. Merkely Béla (Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem)

A rektori programban szereplő Professzorok Semmelweis Kollégiuma (PSK) tagjainak felkérése megtörtént, a testületet az egyetem előző rektora vezeti, további tagjai korábbi egyetemi tisztségviselők (rektorok, dékánok és a Doktori Tanács elnökei), valamint nagy tekintélyű, 60 év feletti akadémikusok, oktatók és kutatók lehetnek. Vannak olyan professzorok az egyetemen, akik már 40 éve is itt tanítottak, az ő tapasztalataik, ismereteik elengedhetetlenek bizonyos stratégiai kérdések megítélésében – mondta a rektor a PSK megalakításáról, amely egy véleményező, problémafelvető szerv lesz. A testület például segíthet az egyetem – jelenleg mintegy 800 oldal hosszúságú – Szervezeti és Működési Szabályzatának megújításában, egyszerűsítésében. Másik feladatuk a hosszú távú stratégiai célok kialakításában való részvétel. Ha úgy tetszik, az egyetem Szenátusa az alsóház, a PSK a felsőház – fogalmazott a kétkamrás törvényhozáshoz hasonlítva a kollégiumot.

A család- és munkatársbarát egyetem meghirdetéséről elmonda: mivel életünk nagy részét munkával töltjük, fontos egy olyan egyetem létrehozása, amihez mindenki kötődni tud, ahol összetartozónak érzik magukat az emberek, és felelősséget éreznek egymásért, illetve örülnek egymás sikereinek. Ahol lehetőség van például kedvezményes sportolásra, egészségügyi ellátásra a hozzátartozók számára is: az ún. Semmelweis-kártya használati köre folyamatosan bővülne, egészségprevenciós, rekreációs, tudományos, szociális lehetőségek igénybevételére adna lehetőséget.

A számos újítás mellett valamennyi meglévő hagyományt is szeretnénk megőrizni a jövőre 250 éves, alapítása óta folyamatosan működő intézmény múltjából, ilyen volt például az ünnepélyes rektori eskütétel a Szenátus előtt – vélte dr. Merkely Béla, aki szerint a tradíciók felelevenítése egy hosszú távú stratégia előképe lehet, és hozzájárul a negyed évezredes egyetem jövőbeli ünnepségeihez, amelyek az idei Semmelweis-emlékév folytatását is jelentik majd.

A teljes cikk

(forrás: semmelweis.hu)
hirdetés

Könyveink