hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Az orvost vádolják az ikrek halála miatt (videó)

Ugyanannál az orvosnál vesztette el egy alapi férfi az ikergyerekeit, akinél szülés közben elvérzett egy kismama Székesfehérváron.

A férfi ugyanazt állítja, amit a legutóbb elhunyt kismama férje: az orvos hibázott, az alapi házaspár szerint nem figyelt oda eléggé ikerterhes feleségre. A nőnek végül 24 hetes terhesen, császármetszéssel kellett szülnie. Az ikrek másnap meghaltak. 11 éve történt mindez. A pár akkor nem perelt, de most megkeresték a Tényeket. Azt mondják, akár a bíróságon is tanúskodnának az orvos ellen.

Október végén egy 28 éves hantosi kismama, szülés közben halt meg. Császármetszést hajtottak végre rajta, kislánya enyhe oxigénhiánnyal született, ezért a fővárosba szállították. A kismamát magánorvos kezelte, és több nappal a kórházba kerülése előtt már magas, 39 fokos láza volt, orvosa mindig megvizsgálta és hazaküldte.

A Fejér Megyei Szent György Kórházban történt haláleset körülményeinek tisztázására belső vizsgálatot rendeltek el, eszerint "attól kezdve, hogy bejutott az intézménybe a kismama, vétséget, gondatlanságot nem állapítottak meg, még várják azonban az igazságügyi orvosszakértő véleményét." A rendőrség a kórház bejelentése alapján vizsgálja az ügyet, az orvosszakértő jelentésétől függ hogy indul-e büntetőeljárás az ügyben.

Az apa szerint a kórház nem, csak a magánorvos hibázott

 Az édesapa szerint nem a kórház, hanem felesége kezelőorvosa hibázott, azért történt a tragédia. "Szerencsére úgy néz ki, hogy a kislányom teljesen egészséges, annyira rövid ideig állt fenn csak az oxigén hiány, hogy nem károsodott egyetlen szerve sem - mondta az apa a Borsnak.

Az anya lombikprogramban vett részt, és terhessége problémamentes volt, minden létező vizsgálatot elvégeztek rajta, amit a fogadott orvosa javasolt. "Aztán eljött a 40. hét, a feleségem egyre rosszabbul volt, magas lázzal küzdött, az orvos mégsem csinált semmit. Azt mondta semmi baj, mi meg hittünk neki. Hiba volt." A férj elmondása szerint a terhes nő az egyik vizsgálat alatt elkezdett erősen vérezni, ezért az orvos elküldte a székesfehérvári kórházba, ahol azonnal császármetszést hajtottak végre rajta.

"Az eddigi információk szerint a feleségem méhlepénye, már sokkal a császár előtt nem funkcionált rendesen, ezért is fogyott a baba az édesanya hasában majd egy kilót. Ez okozhatta a feleségemnél is a fertőzést, aminek a magas láz egyértelmű jele volt. A fogadott orvosunk azonban ebből semmit nem vett észre, amit egyszerűen nem értek, hogyan történhetett meg. Én a kórházat egyetlen percig sem hibáztatom, ők mindent elkövettek a feleségemért és a kislányomért. Az orvosunk azonban szerintem nagyot hibázott".  

(forrás: tv2, Bors)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés