hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Ápolási díj: ősszel dönthetnek róla

Ősszel tárgyalhat a parlament az otthonápolásért járó juttatás emeléséről, derült ki a HírTV összeállításából.

Minden évben 5%-kal emelkedett eddig az ápolási díj, ami azt jelenti, hogy napi 40 forinttal körülbelül, tehát ez nem megoldás az érintettek helyzetére, tehát. Az nem megoldás, hogy 5-10-20 %-os emelést adnak, itt minimum 50 ezer forintos emelés kell – mondta a HírTV-ben Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek! Egyesület vezetője.

A LMP szóvivője arra emlékeztet, hogy az emeléshez szükséges milliárdok egyelőre nem szerepelnek a nemrégiben elfogadott költségvetésben.

A kormány már elkezdett arról beszélni, hogy ezt a problémát meg kellene oldani, de ugye most szavazták meg a költségvetést, ami nem tartalmaz emelést ezzel kapcsolatban, de nagyon reméljük, hogy az őszi, parlamenti szezonban újra elő fogják venni ezt a kérdést, ha ők maguk nem teszik meg, mi biztosan meg fogjuk tenni – jelentette ki Kanász-Nagy Máté.

Az ápolási díj alapösszege idén bruttó 32600 forint, de egyes estekben elérheti 52 ezer 800 forintot.

(forrás: HírTV)
hirdetés

Könyveink