hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A traumás agysérülések és a demencia

A traumás agysérülést elszenvedő embereknél magasabb a kockázata az időskori elbutulás kialakulásának, derült ki egy nagyszabású új tanulmányból.

hirdetés

A 2,8 millió, Dániában élő ember egészségi adatainak elemzésére épült vizsgálat eredményei szerint az egy, vagy több traumás agysérülést elszenvedett embereknél 24 százalékkal nagyobb valószínűséggel jelentkezett demencia, mint azoknál, akiknek nem volt agysérülésük, írta a BBC News. A legmagasabb kockázati csoportba azok tartoztak, akik a húszas éveikben szenvedtek traumás agysérülést: esetükben 63 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia az életük későbbi szakaszában.

A demencia, amelynek leggyakoribb formája az Alzheimer-kór, csaknem 47 millió embert érint világszerte és ez a szám a következő húsz évben várhatóan megkétszereződik. Korábbi tanulmányok már utaltak összefüggésre az elsődlegesen esések, gépjárműbalesetek és testi sértések okozta agysérülések, valamint a későbbiekben jelentkező demencia között, ám a bizonyítékok vegyesek voltak. A mostani tanulmány, amely 36 évre kiterjedően vizsgálta az alanyok egészségi állapotát, kimutatta, hogy a mindössze egyetlen enyhe traumás agysérülést (agyrázkódás) elszenvedett embereknél 17 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia, és a betegség kockázata minden egyes újabb agysérüléssel és a sérülések súlyosságával tovább nőtt.

A kutatók szerint minél fiatalabb korban következett be a sérülés, annál inkább nőtt a demencia későbbi kialakulásának kockázata. Azok körében, akik a harmincas éveikben szenvedtek el egy traumás agysérülést 37 százalékkal volt magasabb az időskori elbutulás kockázata, míg azoknál, akik az ötvenes éveikben estek át ilyesmin, mindössze 2 százalékkal volt magasabb a kockázat.

Jesse Fann, a seattle-i University of Washington School of Medicine professzora szerint azonban összességében nézve kicsi az esély arra, hogy demencia alakul ki egy agysérülést követően. A tanulmány során vizsgált alanyok kevesebb mint 5 százalékánál jelentkezett időskori elbutulás és közülük is nagyjából 5 százalék szenvedett el traumás agysérülést.

A Lancet Psychiatry című folyóiratban publikált tanulmány készítői kórházban kezelt agysérülésekre fókuszáltak, és adatok nem részletezték, hogy mi okozta a sérülést. Noha a tanulmány nem vizsgálta a sport okozta agysérüléseket, Mahmoud Maina, a Sussex-i Egyetem kutatója rámutatott, hogy az eredmények "megerősítik a tényt, amely szerint a fejsérüléseket eredményező sportok veszélyesek és fogékonyabbá tesznek bennünket a demenciára".

Doug Brown, az Alzheimer Társaság munkatársa szerint az agysérülések csupán "kis mértékben" járulnak hozzá az időskori elbutulás jelentkezéséhez, nem úgy, mint a dohányzás, vagy az ülő életmód, amelyek "sokkal könnyebben kiiktatható kockázati tényezőket jelentenek". A kutatók szerint az egészséges étrend, a mérsékelt alkoholfogyasztás és a dohányzásmentes életmód mind segíthetnek az idősödő agy egészségének a megőrzésében.

(forrás: MTI / BBC)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés
hirdetés