2020. augusztus. 12., szerda - Klára.

A tömeges megbetegedések küszöbén

18 fővel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma péntek óta. A csoportos megbetegedések korszakát hamarosan a tömeges megbetegedések követhetik, hangzott el az operatív törzs szombat délutáni sajtótájékoztatóján.

hirdetés

Az országos tisztifőorvos megismételte: már az ország teljes területéről detektáltak eseteket. Elmondta, hogy az idősek védelmében újabb tájékoztató kampány indul. Mint kiderült, van egy 40-es éveiben járó beteg, aki súlyos állapotban van.

Lakatos Tibor, az ügyeleti központ vezetője jelezte: egész Közép-Európában nő a megbetegedések száma. A határátkelőket ellenőrzik. Tegnap a román határnál alakult ki komoly várakozási idő; kétoldalú megbeszélések tartanak a szomszédos országok hatóságai között. Szombaton Rajkánál 20 km-es sor torlódott fel, Hegyeshalomnál 23 km-es.

Az ezredes tájékoztatása szerint a hatósági házi karanténba helyezettek száma jelenleg 3800, több mint 15 000 alkalommal ellenőrizték az érintetteket, s 94 esetben állapítottak meg szabálytalanságot.

Mint elhangzott, lehetséges, már többen is átestek a betegségen, úgy hogy nem tudnak róla, mert nem okozott a fertőzés jelentős tüneteket. Kérik, hogy sem a Balatonnál, sem másutt ne csoportosuljanak az emberek, mert mindenütt ugyanolyan veszélyt jelent a közösségi együttlét.

Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdakapus, az Egri Vízilabda Klub ügyvezető elnöke védőmaszkban fertőtleníti egy férfi kezét az egri Dobó téren kialakított fertőtlenítőponton 2020. március 21-én. A városban tizenhárom helyen fertőtlenítik önkéntesek a járókelők kezét. MTI/Komka Péter
Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdakapus, az Egri Vízilabda Klub ügyvezető elnöke védőmaszkban fertőtleníti egy férfi kezét az egri Dobó téren kialakított fertőtlenítőponton 2020. március 21-én. A városban tizenhárom helyen fertőtlenítik önkéntesek a járókelők kezét. MTI/Komka Péter

MedicalOnline (k. a.)
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!